Németországban minden korábbinál magasabbra emelkedett a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított külföldiek száma tavaly, amit szakértők Németország gazdagságának és a határok nyitottságának tulajdonítanak.

A Berlinben ismertetett 2012-es bűnügyi statisztika szerint a hatóságok összesen 2 millió 94 ezer embert gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével, ami enyhe csökkenés az egy évvel korábbi 2 millió 113 ezerhez képest. Ugyanakkor a külföldi gyanúsítottak száma a 2011-ben regisztrált 485 ezerről 3,7 százalékkal 502 ezerre emelkedett, és a rendszeres adatfelvételek kezdete óta először haladta meg a félmilliós határt, miközben a regisztrált bűncselekmények száma lényegében stagnált.

Tavaly összesen 5 millió 997 ezer bűncselekményt regisztráltak, ami minimális, 0,1 százalékos növekedés éves szinten. A felderítettségi arány sem változott jelentősen, 54,4 százalékra csökkent a 2011-es 54,7 százalékról.

Külföldieket kiemelkedően nagy arányban gyanúsítottak meg szervezetten elkövetett bűncselekményekkel, például kábítószer-csempészettel és zsebtolvajlással. Egyre több a városról-városra vándorló, fosztogató banda, főleg Dél-Európából, az egykori Jugoszlávia tagköztársaságaiból, valamint Romániából és Bulgáriából.

A bűncselekmények típusát tekintve tendenciaszerűen leginkább a lakásbetörések száma emelkedik Németországban. 2009 és 2012 között csaknem 30 százalékkal – 114 ezerről 144 ezerre – nőtt ezeknek a bűncselekményeknek a száma, a felderítettségi arány pedig minden évben rendkívül alacsony, 15 százalék körüli volt.

A kimutatással kapcsolatban a Die Weltnek nyilatkozó szakértők szerint a külföldi bűnözők erősödő jelenléte a határok nyitottságának és annak tulajdonítható, hogy Németországban nagy a jólét a gazdasági válsággal küszködő európai országokhoz képest. A folyamat az uniós integrációval is összefüggésben áll. Erre utal egyebek között az, hogy a külföldi gyanúsítottak túlnyomó többsége, 441 ezer fő legálisan tartózkodott az országban a bűncselekmény elkövetésének időpontjában. “A gazdag országok fizetik meg az EU-bővítés árát” – mondta a lapnak Erich Rettinghaus, a német rendőrszakszervezet Észak-Rajna-Vesztfália tartományi elnöke.

A 82 milliós országban tavaly 7327 volt a százezer lakosra jutó ismertté vált bűncselekmények száma. A közbiztonság terén jelentős különbség mutatkozik az északi és a déli tartományok között. A déli Bajorországban és Baden-Württemberg tartományban nagyjából ötezer regisztrált bűncselekmény jut százezer lakosra, az összes többi tartományban pedig jóval hatezer fölött van ez az arányszám.

Települések szerinti bontásban München a legbiztonságosabb, a bajor fővárosban 7153 volt az százezer lakosra jutó ismertté vált bűncselekmények száma tavaly, míg a lista végén Frankfurt áll 16 310-zel.