Soron kívül - Meghosszabbított veszélyhelyzet - Benyújtotta a belügyminiszter a javaslatot a parlamentnek

2013.06.10. Jogi Fórum / MTI

Benyújtotta a belügyminiszter hétfő délelőtt a parlamentnek a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról szóló határozati javaslatot.

Pintér Sándor indítványának elfogadásával az Országgyűlés arra hatalmazza majd fel a kabinetet, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló kormányrendelet hatályát legfeljebb 2013. július 19-ig meghosszabbítsa.

A képviselők felkérik továbbá a kormányt, hogy a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedésekről az Országgyűlés ülésén adjon tájékoztatást.

Az iromány - amelyről akár már hétfőn szavazhatnak - indoklása felidézi, hogy a Duna áradása miatt a kormány 2013. június 4-én árvízi veszély miatt veszélyhelyzetet hirdetett Győr-Moson-Sopron Megye és Komárom-Esztergom Megye területére, Pest megyében a Szobi járás, a Váci járás, a Dunakeszi járás, a Szentendrei járás területére, továbbá Budapest Főváros I., II., III., IV., V., IX., XI., XIII., XXI., XXII kerületének közigazgatási területére.

Az alaptörvény értelmében a kormány ilyen tartalmú rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kabinet - a parlament felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja.

A Duna felső vízgyűjtőin az elmúlt napok intenzív csapadéktevékenysége ugyan mérséklődött, azonban a már lehullott csapadék következtében az eddigi legnagyobb vízszintet elérő, legtöbb helyen azt meghaladó, és csak lassan levonuló árhullám vonul le a Duna magyarországi szakaszain - olvasható a belügyminiszteri javaslat indoklásában, amely szerint - a Duna cseh és szlovák oldali mellékfolyóinak vízgyűjtő területén bekövetkező esetleges csapadéktevékenységgel is számolva - a védekezés elhúzódásával kell számolni.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel jelentette be, hogy meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. Rogán Antal, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője az Árvízvédelmi Rádiónak azt mondta, hogy ha hétfőn reggel megérkezik a parlamenthez a kormány javaslata, akkor frakciója a házbizottság ülésén kezdeményezni fogja annak soron kívüli megtárgyalását.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS