A hatalommal való visszaélés, korrupció és hűtlen kezelés vádjaival kell szembenéznie a bíróságon Li Cse-csün volt kínai vasútügyi miniszternek vasárnap megkezdődött pekingi bírósági tárgyalásán – jelentette a kínai sajtó vasárnap.

Az azóta már átalakított tárca egykori, nagyhatalmú és rengeteg pénz felett rendelkező első emberének ügyét a híradások szerint az egyik pekingi középfokú bíróság tárgyalta megerősített biztonsági intézkedések közepette. Liut minden valószínűség szerint bűnösnek találják.

Az ügyészségi vádirat szerint Liu 11 embernek segítette előléptetését, illetve közreműködött abban, hogy egyesek szerződéshez jussanak. Összesen 64,6 millió jüan (mintegy 2,3 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el tőlük 1986 és 2011 között.

Lapjelentések szerint nemcsak jogtalan előnyhöz juttatott cégeket a nagy beruházási összeget felemésztő gyorsvasutak építkezéseinél, hanem a szabályokat áthágva egy családot is törvénytelen nyereséghez juttatott.

Liu ügyvédje annak a reményének adott hangot, hogy az ügyészek “több ok miatt” viszonylag enyhe büntetést fognak kérni. Más vélemények szerint életfogytig tartó szabadságvesztést vagy akár halálbüntetést is indítványozhatnak.

A vasárnapi tárgyaláson, amelyen körülbelül ötven ember volt jelen, nem hirdettek ítéletet, arra egy későbbi időpontban kerítenek sort – közölték.

A kínai online média beszámolói szerint az 59 éves Liu a 3 és fél órás tárgyalást végigállta, majd tíz percen át beszélt, helyenként sírva fakadt. Elismerte bűnösségét és köszönetet mondott a pártnak, amiért tanította, s bocsánatot kért, amiért nem tudott helytállni a posztján.

Liu 2003-ban került a vasútügyi minisztérium élére. 2011 elején először a pártbizottsági titkárságból, majd miniszteri posztjáról is eltávolították, s ügyében “súlyos fegyelmi vétség” miatt vizsgálatot indítottak. A kommunista pártból történő kizárását tavaly, a párt 18. kongresszusát megelőző központi bizottsági ülésen hagyták jóvá. Hivatalosan áprilisban helyezték vád alá.

Az utóbbi években több súlyos vasúti szerencsétlenségből is arra lehetett következtetni, hogy a beruházások minőségével nincs minden rendben, s ezt az utólagos vizsgálatok is igazolták. Más korrupciós botrányok is történtek a közlekedési tárcánál. Liu testvére, Liu Cse-hsziang, Vuhan város vasúti irodájának volt a helyettes igazgatója, 2006-ban korrupciós ügyek miatt felfüggesztett halálbüntetést, lényegében életfogytiglani börtönt kapott.