A Pécsi Törvényszék jövő szerdán kezdi tárgyalni a kétmilliárd forint értékű csalással vádolt ügyvéd és társai perét. Hajdu István, a törvényszék szóvivője pénteken arról tájékoztatott, hogy a férfi két bűntársával 210 magánszemélynek és gazdasági társaságnak több mint 2 milliárd forint kárt okozott, ebből 871 millió forint térült meg.

A bíróság az első tárgyalási napra a vádlottakat és védőiket idézte be, a több mint 200 tanút és sértettet később hallgatja meg.

A 46 éves E. Levente a gyanú szerint egyfajta pilótajátékot folytatott: a pénzt részben ügyvédi letétként, befektetésekre, részben azzal a feltétellel kapta, hogy kamatostul fizeti vissza. Egy ideig törlesztett, később azonban ezt megtagadta.

A férfi emiatt 2010 decemberében feljelentette önmagát a rendőrségen. Tizenegy hónapig szabadlábon védekezhetett, majd előzetes letartóztatásba került, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogták, amint – újabb befektetés ígéretével – 20 millió forintot vett át egy magánszemélytől.