Mintegy 120 magyar informatikai vállalatot érint az a bejelentés, hogy a Microsoft Corporation jövőre új kritériumok alapján adja meg a certified partneri minősítést a pályázó cégeknek. A közlemény szerint a megváltozott minősítési rendszer bevezetésével egy időben az anyavállalat elindítja új partner programját is, amely a résztvevő vállalatokat kiemelt támogatással és erőforrásokkal segíti a Microsoft-technológián alapuló megoldások kiépítésében. A jövő év elején életbe lépő Microsoft Certified Partner Program elődje, a jelenleg is érvényes Microsoft Certified Solution Provider program, 1992-ben indult, jelenleg 31 ezer tagja van a világon. A program kettős céllal indult: egyfelől a hivatalos Microsoft partnereket segítette termékekkel, információkkal és szolgáltatásokkal, másfelől a vevők számára garantálta a megoldásszállítók szakmai hozzáértését. Az új rendszer két partneri fokozatot különböztet meg: a Microsoft Certified Partnerek a hagyományosnak mondható informatikai szolgáltatások bármelyikét végezhetik, míg a minősítés magasabb szintjét elnyerő Microsoft Gold Certified Partnerek tevékenységi körüknek megfelelően szakosodnak.