Törvénykezés és társai - Jogi nyelvhelyességi szabálysértések

2013.06.28. Jogi Fórum / Sereg András

Sokan felszisszennek, ha ezt olvassák: „visszamenőleges hatályú törvénykezés”. Van nyelvész, aki fennen (interneten) hirdeti, ez így helyes. Lassan ott tartunk, hogy a nyelvészek jogi, a jogászok nyelvi ügyekben oktatják ki egymást. Közben a nyelv tovább romlik.

Évek óta szomorúan figyelem a „törvénykezés” kifejezés kálváriáját. A médiában – tisztelet a kivételnek – következetesen összetévesztik a bírói ítélkezést a törvényhozás, illetve a törvényalkotás fogalmával. De nemcsak véleményvezér újságírók „törvénykeznek” úton-útfélen, hanem jeles közéleti személyiségek is. Vajon mennyire pontosak egyéb információik, ha egy kulcsfogalmat használnak rosszul? Vagy mégsem használják rosszul?

Nyissuk ki a példák tárházát. Az egyik internetes hírportálon olvasom a címet: „Korrigálják a törvénykezési bakit”. Ilyenkor azt gondolja a gyanútlan olvasó, hogy a bíróság hozott egy rossz ítéletet, amelyet felülvizsgál majd a fellebbviteli bíróság. Szó nincs erről, a cikk a nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény korrekciójáról értekezik, mégpedig az MTI tudósítása alapján. A honlap egy az egyben átvette a távirati irodától a hírt, azonban eléje biggyesztette saját szellemi apportját, a címet. Aztán egyik napilapban dörgedelmes dolgozat jelent meg az Alkotmánybíróságról, amelyben a magát „jogásznak” definiáló szerző a nyomaték kedvéért kétszer is tévesen használta a törvénykezés kifejezést. Többek közt ezt írta: „a törvénykezés teljes szétzilálásához az Alkotmánybíróságnak az a »következetes gyakorlata« járult hozzá leginkább, amely alapján nem tekintette abszolút semmisségi oknak az alkotmányban előírt egyeztetési eljárások mellőzését”. Itt a tévedés azért fájó, mert a cikkíró a szakértelem látszatát keltve hord össze hetet-havat. Ha megpróbáljuk lefordítani az idézett szöveg értelmét, azt az eredményt kapjuk, hogy az auktor szerint az Alkotmánybíróság szétverte az igazságszolgáltatást.

Valamilyen oknál fogva a törvénykezés összeolvadt az ugyancsak helytelenül használt visszaható hatállyal. Egyik ismert ellenzéki politikusunk közleményben tudatta a világgal: „Nem válhat Magyarországon gyakorlattá a visszamenőleges hatályú törvénykezés!” Nem maradt el tőle nyelvhelyességi szempontból az a publicista sem, aki dörgedelmes vezércikkében így fogalmazott: „mindeddig sziklaszilárdnak tűnő alkotmányos jogelveket törhetnek át, mint például a visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalma. Ettől kezdve már csak a fantázián múlik, mi kerüljön még az alkotmányba.”

Akad azért ellenvélemény is. Horváth Péter Iván nyelvész az E-nyelv Magazinban arról ír, hogy a törvénykezés még „gyerekkorában” valóban „ítélkezést” jelentett. Ez azon alapult, hogy egy bírónak törvényeket kellett értelmeznie és betartatnia. Szerinte a törvénykezés gazdátlanul hevert a talált tárgyak osztályán, mígnem valaki elhozta, és alkalmazni kezdte. Aztán rövid okfejtés után érdekes hasonlattal zárja sorait: „Elemzett szavunk »törvényhozás« jelentését kifogásolni tehát olyan, mint azt követelni, hogy a kerti szökőkútba beépített parabolaantenna akkor is kerüljön vissza a tetőre, ha ott már egy újabb működik.”

Régóta tart egyfajta rosszízű üzengetés a nyelvészek és a jogászok között. Néha úgy érzi az ember, mintha felcserélődtek volna a szerepek: a nyelvészek jogi, a jogászok nyelvi ügyekben osztják egymásnak az észt. Kontra Miklós szegedi nyelvészprofesszor Közérdekű nyelvészet című könyvében nevén nevezi a gyereket: a magyar jogi eljárásban továbbra is az a naiv szemlélet uralkodik, miszerint a jogot végzett szakemberek nyelvi ismereteiben és nyelvhasználatában semmilyen kivetnivalót nem lehet találni, és szükségtelen azon gondolkodni, hogy a jogászok vajon birtokában vannak-e egy másik tudomány, nevezetesen a nyelvtudomány ismeretanyagának és eredményeinek. Holott véleménye szerint a bírók, ügyvédek, ügyészek igenis laikusok nyelvészeti kérdésekben, és nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, ami az ilyen szakkérdések megítéléséhez szükséges.

Vinnai Edina, miskolci egyetemi tanársegéd a Nyelvhasználat a jogi eljárásban című PhD értekezésében elismeri, hogy más szaknyelvekhez képest valóban jogos a laikusok nagyobb elvárása a jogi nyelv közérhetősége iránt, hiszen a jog, mint a társadalmi rend fenntartásában kiemelkedő szerepet betöltő normarendszer, valamennyi állampolgár életét, és annak egyre nagyobb területét szabályozza. A másik oldalról viszont a jogi nyelv védelmében felhozható az az érv, hogy a jog egyre több szakterületet (pl. műszaki, orvosi, gazdasági, pénzügyi területet) von a szabályozása alá, így sok esetben ezen szakterületek bonyolult nyelvezete teszi nehézkessé a jogi nyelvet is. Az emberek ellenérzését fokozhatja még a túlszabályozottságból adódó áttekinthetetlenség, az eljárások, a bürokrácia bonyolultsága, de hozzájárul a társadalom tagjainak tájékozatlansága is a jogi fogalmak, szavak, kifejezések értelmét illetően.

Kengyel Miklós pécsi jogászprofesszor szerint „a magyar jogi nyelvvel szemben – megalapozottan – felhozott kritikai megjegyzések ellenére sincs áthidalhatatlan szakadék a bírósági nyelvhasználat és a köznyelv között. Tény az, hogy a jogi nyelvezetünk nehézkes és magyartalan szerkezetekkel telezsúfolt, de sem szókincsében, sem pedig kifejezésmódjában nem különbözik olyan mértékben a hétköznapi nyelvtől, hogy széles rétegek számára tényleges akadályt jelenthetne a jogérvényesítésben.”

A vitában vélhetően a nyelvészeknek és a jogászoknak is igazuk van. De nem teljesen. Ami a speciális szakszókincset illeti, a jogi terminus technicusok (köztük a törvénykezés és társai) jelentését rá kell bízni a jogászokra. Másrészt – ahogy ezt Vinnai Edina is megfogalmazza – a mondattan, szintaxis szintjén jelennek meg a jogi nyelv azon jellegzetességei, amelyek miatt jogosak a kritikák. Ilyen jellemzője a jogi nyelvnek például a határozott névelő elhagyása (terhelt köteles a bíróság előtt megjelenni), továbbá a tagadó és a főnévi vagy nominális szerkezetek gyakori használata (intézkedik helyett intézkedés foganatosítása).

Se vége, se hossza a mindennapokban a nyelvhelyességi szabálysértéseknek! Összegyűjtöttem néhány jellemző példát. Nézzük először a terjengős kifejezéseket. Szinte mindig sor kerül valamire, illetve sorra kerül valami. Például: választásokra kerül sor, vagy az ítélethirdetés csak ezután került sorra. Szebb és igényesebb: választások lesznek, illetve az ítélethirdetés csak ezután következett. A másik „főbűnös” a (valamivel) rendelkezik kifejezés. Napjainkban szinte minden és mindenki rendelkezik valamivel. Például: a bíró nagy tudással rendelkezik, pedig nagy tudású; a vádlott alibivel rendelkezik, noha csak alibije van. Gyakran hallani a tárgyalótermekben (de természetesen másutt is), hogy a cselekvést-történést egyetlen találó ige helyett terjengősen, körülményesen fejeznek ki. Legtöbbször úgy, hogy az igéből képzett névszót (például az -ás, -és végű főneveket) egy másik, elsekélyesített jelentésű igével kapcsolnak össze. Ezek az úgynevezett terpeszkedő kifejezések szinte behálózzák a nyelvet. Például: felelősségre vonást alkalmaz (felelősségre von), letartóztatásba helyez (letartóztat), tárgyalást folytat (tárgyal), ellenállást fejt ki (ellenáll), megállapítást nyer (megállapít), tájékoztatást nyújt (tájékoztat), egyetértésre talál (egyetért), javaslatot tesz (javasol) stb. Általános tünet az is, hogy a főnévi igenév személyragozását mellőzik. Például: az ügyvédnek alkalmazkodni kell a körülményekhez, pedig valójában alkalmazkodnia kellene.

  • kapcsolódó anyagok
JOGI SZAKNYELV