Vádemelési javaslatot tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fővárosi Főügyészségen az ellen az ügyvéd ellen, aki az elmúlt 10 évben Madagaszkáron bujkálva élte fel az általa sikkasztott pénzt – közölte szerdán a rendőrség honlapján a BRFK.

A férfit 2001 óta keresték, a belföldi mellett európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján is. Végül tavaly júliusban fogták el Győr belvárosában, amikor hazalátogatott.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított M. Sándor, budapesti ügyvédként 2000-ben és 2001-ben magán- és jogi személyekkel kötött ügyvédi letéti szerződéseket. Az így rábízott pénzt – összesen 150 millió forintot – 2001-ben jogtalanul felvette, majd ismeretlen helyre távozott.

Kiderült, hogy a férfi az elmúlt évtizedet Madagaszkáron töltötte. A sikkasztott pénzzel nem tudott elszámolni, sőt az eljárás során megtagadta az együttműködést a rendőrséggel és érdemi vallomást sem tett.

A BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt tett vádemelési javaslatot a Fővárosi Főügyészségen a most 60 éves férfi ellen – közölte a rendőrség.