Vitatja az Európai Parlament illetékességét és nem kíván együttműködni a Tavares-jelentés szellemében sem a képviselőtestülettel, sem mással – jelentette ki a magyar kormányfő a strasbourgi plenáris vitát követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor úgy véli, hogy az Európai Parlament a szerdán elfogadandó Tavares-jelentésben az uniós alapszerződéssel ellentétes jogokat vindikál magának, olyan jogokat, amelyeknek az EU-szerződés módosítása lenne az előfeltétele.

A magyar kormányfő ezért világossá tette, hogy a jelenlegi szerződéses keretek között egyedül az Európai Bizottsággal hajlandó együttműködni, a parlamenti jelentésben foglalt új struktúrákkal, a határozattervezetben foglalt ajánlásokat is ideértve egyáltalán nem.

Az EP szerdán elfogadandó határozatában egyfelől egy új mechanizmus létrehozását javasolja annak érdekében, hogy valamennyi tagállam tiszteletben tartsa az EU-alapszerződés 2-ik cikkében rögzített közös értékeket, valamint a koppenhágai (csatlakozási) kritériumok folyamatos teljesítését. Másfelől a három uniós intézmény egy-egy képviselőjének bevonásával egy „háromoldalú párbeszéd” keretében nyomon követné a magyar hatóságok számára a jelentésben megfogalmazott mintegy harminc ajánlás végrehajtását.

Ha később a parlamenti elnökök értekezlete arra a következtetésre jutna, hogy a magyar hatóságok által adott válaszok nem állnak összhangban a 2-ik cikkben foglalt alapértékekkel, az EP a szerződés 7-ik cikkének első bekezdése szerinti eljárás elindítását is mérlegelhetné.

A miniszterelnök ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy törvénytelennek tartja az EP (jelentés megszavazása esetén) egész eljárását, mert az intézmény szerinte” többségi szavazással létrehozna egy korlátozó bizottságot” (célzás a koppenhágai bizottságra), ezért szerinte egy ilyen eljárás lefolytatásának nincs meg a jogi alapja. „El lehet gondolkozni azon, hogy ilyen irányba menjen el az EU, de ahhoz szerződést kell módosítani” – szögezte le.

Orbán a BruxInfo kérdésére nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a kormány az Európai Bírósághoz forduljon emiatt. Mint mondta, ennek a lehetőségét is vizsgálják. Úgy vélekedett, hogy amennyiben az EP a 7-ik cikk szerinti eljárás elindítását kezdeményezte volna a jelentésében, az jogilag tiszta helyzetet teremtett volna, hiszen erre kétharmados többség mellett joga van.

„A 7-es cikk szerinti eljárással szemben legalább tudok védekezni, de egy ilyen eljárással szemben nem” – közölte a BruxInfo kérdésére válaszolva a miniszterelnök.

Az EP liberális frakciója a szerdai szavazás előtt olyan alternatív határozati javaslatot terjesztett elő, ami lényegében azonnal megindítaná a 7-ik cikk szerinti eljárást az első bekezdés alapján. Ezt azonban lényegében senki sem támogatja, sem a szocialisták és demokraták, sem a zöldek, és mások sem.

Megfigyelők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a koppenhágai bizottság létrehozását a Tavares-jelentés sem kifejezetten a magyar helyzetre és nem rövid idővallumban képzeli el, csupán szempontokat ad a majdani munkához és egy ilyen grémium felállítását sürgeti.

„A Tavares-jelentéstől önmagában még nem jön létre a COP-bizottság” – szögezte le a vitát követően Tabajdi Csaba, a magyar szocialista delegáció vezetője, aki szerint jó pár évig is eltarthat, mire létrejön egy ilyen grémium.

A z alapvető jogok uniós szintű betartatását ellenőrző testület felállítása iránt Manfred Weber, az Európai Néppárt vezérszónoka is nyitottságot mutatott, azzal a feltétellel, hogy az nem csak egy tagállamról szól majd.

A magyar kormányfő az Európai Parlament elnökének átadott memorandumban is kifejtette a kormány észrevételeit a jelentéssel kapcsolatban, részletesen cáfolva az abban foglaltakat. Orbán sajtóértekezletén elmondta, hogy minden uniós állam- és kormányfőhöz eljuttatja a memorandumot.

A miniszterelnök egy kérdésre válaszolva közölte, ő lenne az utolsó, aki az európai eszme és az ország uniós tagságának elutasítását javasolná. Hozzátette, hogy az ország uniós csatlakozása nem csupán rövid távú számítás eredménye, hanem Magyarország természetes helye az Európai Unióban van.