Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön bejelentette: április 7-re írja ki a 2002-es országgyűlési képviselőválasztás első fordulóját. E dátummal a szocialistákon kívül minden párt egyetértett. A második fordulót két héttel később, április 21-én rendezik.

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön bejelentette: április 7-re írja ki a 2002-es országgyűlési képviselőválasztás első fordulóját. A második fordulót két héttel később, április 21-én rendezik. A köztársasági elnök döntésének indoklásakor kifejtette: az ország szempontjából rendkívül fontos a jövő év, hiszen 2002 végére le kell zárnunk az uniós csatlakozási tárgyalásokat. Mádl szerint ezért minél hamarabb fel kell állnia az új kormánynak és parlamentnek. A köztársasági elnök szerint a választásokig hátralevő négy hónap éppen elegendő mindenki számára ahhoz, hogy eldöntse: teljesültek-e az álmai, vagy esetleg új vezetőket akar az ország élére.

A szerdai hatpárti egyeztetésen a Fidesz, az MDF, az FKGP és az SZDSZ képviselői az áprilisi választások mellett érveltek. Pokorni Zoltán, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke jelezte, gyakorlatilag már megkezdődött a kampány. Éppen ezért arra kérték az államfőt, hogy minél előbb tűzze ki a választások időpontját, és minél előbb hozza nyilvánosságra a döntését.Az MDF és a kisgazdapárt április 7-ét javasolta a választások első fordulójának időpontjára. Kovács László szocialista pártelnök közölte, májusi időpontot szeretnének, mert – mint mondta – az egy jó időpont, ami ellen semmi nem szól. – De mi ebben nagylelkűek vagyunk és azt mondjuk: azon az egy hónapon már nem múlik, élvezzék ki még ezt az időszakot a hatalomban – fűzte hozzá Kovács László. Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője szerint április 14-én kellene a választások első fordulóját tartani. A MIÉP nem képviseltette magát a megbeszélésen. Az összes politikus leszögezte: elfogadják a köztársasági elnök döntését.