Bezárásra kényszerült egy múzeum Kínában, miután bebizonyosodott, hogy a kiállított tárgyak csaknem mindegyike hamis – számolt be az esetről a sina.com internetes hírportál.

Az északkeleti Hopej tartománybeli “múzeumban” látható “történelmi relikviák” képei napok óta keringenek a kínai hírportálokon és közösségi oldalakon.

A hamis tárgyak között megtalálható például a Tang-dinasztia (618-907) korából származónak mondott ötszínű porcelán váza, amelynek festési technikáját több száz évvel később, a Ming-dinasztia (1368-1644) idején fedezték fel. Ugyancsak megdöbbenést keltettek az első kínai császár, az időszámítás előtt 2696 és 2598 között regnált Csin-si Huang által “szignált” történelmi darabok, azokon ugyanis az uralkodó neve egyszerűsített kínai karakterekkel szerepel, amelyek használatát évezredekkel később, 1956 után vezették be a kelet-ázsiai országban.

A botrányt csak fokozza, hogy az 50 millió jüan (1,8 milliárd forint) tőkével létrehozott, 2007 óta üzemelő és több mint 40 ezer tárgyat kiállító múzeum kurátora a kommunista párt helyi párttitkára, aki a kínai újságok szerint a múzeum nyitását sohasem engedélyeztette hivatalosan.

Azt, hogy egyedül követte-e el az egyértelmű csalást és vélhetően a több tízmillió jüan elsikkasztását, egyelőre nem tudni, az ügyet a hatóságok a múzeum alapjául szolgáló ingatlan értékesítése miatt is vizsgálják. A múzeum a hamisítványok internetre kerülése után bezárt, a helyettes kurátor azonban még a hét elején is arról beszélt a Shanghai Daily napilapnak: a vádak nem teljesen igazak, “a kiállított tárgyaknak legalább a fele valódi”.