A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kiemelt ellenőrzések keretében vizsgálja azt, hogy kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat a július 1-jét követően megnyitott nemzeti dohányboltokban.

A hatóság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti, hogy a héten lefolytatott ellenőrzések eredménye szerint a próbavásárlással érintett üzletek 21 százaléka adott el cigarettát fiatalkorúnak, ami a korábbi évek jellemzően 50 százalékot meghaladó kifogásolási arányához képest jelentős javulást jelent.
Az ellenőrzések kapcsán az NFH kifejti: pozitívan tapasztalták, hogy a felügyelők a kilétük felfedését megelőzően több esetben is észlelték, a kereskedő felhívta az éppen belépő vásárlót életkora igazolására, és aki 18 éven alulinak bizonyult, azt felszólították az üzlet elhagyására.

A jogszabály hatályba lépését követő első két hétben a több mint 100 ellenőrzött egység 63 százalékában találtak a felügyelőségek munkatársai a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettséggel összefüggő hiányosságot.

A következő hetek ellenőrzései kifejezetten a 18 éven aluliak kiszolgálására koncentrálnak, amelynek során a felügyelőségek munkatársai fiatalkorúak bevonásával ellenőrzik a jogszabályi tilalom betartását – olvasható a közleményben.

Az idegenforgalmi főszezonban eddig is voltak ilyen vizsgálatok, ugyanakkor “az új szabályozás hatályba lépése, az átmeneti időszak lezárulta, nem utolsósorban a sajtóban megjelent tapasztalatok okán” az elkövetkezendő időszakban a hatóság fokozott rendszerességgel és a jogszabályban megkövetelt szigorral lép fel a fiatalkorúak kiszolgálása ellen – fűzi hozzá a fogyasztóvédelmi hatóság.

Az NFH felidézi, hogy az elmúlt hetekben a sajtóban és az elektronikus médiumok híradásaiban megjelent tudósítások szerint a dohányboltokban – a jogszabály és az új értékesítési rendszer alapvető céljával ellentétesen – több alkalommal előfordult, hogy az üzletek alkalmazottai kérdés nélkül kiszolgálták a 18 éven aluli vásárlót.

Bár az eddigi hatósági ellenőrzések során a fogyasztóvédelmi felügyelőségek tapasztalatai nem támasztották alá, hogy általános jelenségről lenne szó (a felügyelőségekhez ilyen tartalmú panaszbejelentés sem érkezett), a hatóságok az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-vel együttműködve hétfő óta fokozott ellenőrzéseket tartanak a dohányboltokban, kiemelt figyelemmel azokra a körzetekre és üzletekre, amelyek a híradásokban, illetve a hatósághoz érkező közvetlen jelzésekben szerepelnek.

A fogyasztóvédelmi hatóság – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján – az olyan vállalkozást, amely a tilalmakat megszegi, bírság kiszabásával sújtja, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. pedig a hatóság adatközlésének eredményeképpen a koncesszió visszavonására is jogosult.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn felkérte Gyulay Zsoltot, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja ki, a nemzeti kiskereskedelmi trafikhálózatban szolgáltak-e ki 18 évnél fiatalabbakat.

Ezt azután jelentette be a Kormányzati Információs Központ (KIK), hogy az RTL Klub július 14-i híradójának beszámolója szerint nyolc vizsgált trafikból hatban kérdés nélkül szolgálták ki a híradó 16 éves próbavásárlóját.