Jogerősen megnyerte a rendőrség ellen indított munkaügyi perét a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú ítéletével Karancsi Tibor 41 éves rokkant nyugdíjas rendőr százados, aki korábban a parlament olajbizottsága előtt is számot adott a Békés megyei olajbűnözéssel kapcsolatos információiról.

Karancsi Tibor azért indított munkaügyi pert az ORFK és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ellen, mert álláspontja szerint 1999-ben jogsértő módon szüntették meg szolgálati viszonyát és távolították el a rendőrségtől. Miután tavaly Karancsit 67 százalékos munkaképesség-csökkenés alapján rokkantsági nyugállományba helyezték, már nem kérte a bíróságtól visszahelyezését, csupán 635 ezer forintos elmaradt illetménye, illetve kamatainak megfizetését, továbbá annak kimondását, hogy jogsértő módon távolították el a testülettől. Az eljárás során kiderült, hogy Karancsi Tibort 1999 augusztusában szolgálati helyén, a szeghalmi rendőrkapitányságon felállított etikai bizottság távolította el a rendőrségtől, szolgálaton kívül tanúsított, rendőrhöz méltatlan, a rendőrségbe vetett közbizalom megrendítésére alkalmas magatartása miatt. Az eljárás során korábban elhangzott, hogy az etikai bizottság két tagja; az akkori szeghalmi rendőrkapitány, illetve bűnügyi osztályvezető ellen már vádat emelt az ügyészség különböző bűncselekmények miatt, és első fokon nem jogerősen ki is mondták bűnösségüket. Az etikai bizottság harmadik tagja pedig összeférhetetlenségét hangoztatva, és ezt írásban is jelezve, ki akart maradni az eljárásból, ám felettesei nem engedték neki.

Az etikai bizottság harmadik tagja korábban a munkaügyi perben tanúként az etikai bizottság tevékenységével kapcsolatban szó szerint úgy fogalmazott: “aki egy kicsit is tisztességes, az ebben nem vesz részt”. Az összeférhetetlenségéről szóló írásbeli nyilatkozatát a rendőrségen évekig nem tudták fellelni, és csak a munkaügyi per másodfokú tárgyalásán került elő. Az ítélet szerint az etikai bizottság eljárása nemcsak formailag, de tartalmilag is kifogásolható. A bizottság Karancsi Tibornak azt rótta fel, hogy tíz év alatt négy kis súlyú bűncselekményt követett el, melyekért a bíróságok összesen 40 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki. (A négy ügyből háromban Karancsit a saját kapitányságvezetője jelentette fel.) – Mindez nem alapozhatta volna meg Karancsi Tibornak a testülettől való eltávolítását, tehát szolgálati viszonyának megszüntetése jogszerűtlen volt – mondta ki pénteken jogerősen is a Fővárosi Bíróság a nyugalmazott rendőr százados munkaügyi perében.