A rendőrök mindent láttak, mindent rögzítettek, és mindent el is mondtak a Székely-ügy tettenéréssel foglalkozó tárgyalásán a bíróságon. Az exkisgazda képvieslő pedig marad előzetes letartóztatásban. Folytatás jövőre.

Székely Zoltán Gellért téri tettenérésének körülményeiről hallgatott meg a bíróság pénteken két rendőrtisztet abban a büntetőperben, amelyet a volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő ellen indítottak minősített vesztegetés miatt. Az ORFK tisztjei a tavaly október 12-i akció előzményeiről nem adtak tájékoztatást, mivel azt államtitkoknak minősítették. A vádlott és ügyvédje indítványozta a bíróságnál a titok alóli feloldást, mivel szerintük lényeges és fontos elemek kerülhetnek napvilágra. A két tiszt egybehangzóan azt állította, hogy látták, amint a képviselő Balla Dániellel, az ügy kirobbantójával elhagyja a Gellért Hotel éttermét, majd pedig beülnek Székely Zoltán autójába.

A vallomásukban a rendőrök beszámoltak arról is, hogy látták amint Balla a hátsó ülésre helyezi a 20 millió forintot tartalmazó táskát, és “néhány pillanat”, illetve más megfogalmazás szerint “néhány másodperc” múlva kiszáll a járműből, visszaindul a szálloda felé. Ezután nem sokkal az ügyészségi nyomozók igazoltatták Székely Zoltánt. A rendőrök, akik néhány méterre álltak csak a járműtől, látták azt is, hogy a kocsi motorja jár. Az akció előtti egyeztetésen egyébként a résztvevők abban állapodtak meg, hogy még elindulása előtt el kell fogni Székelyt, mert a környék nagyon forgalmas, könnyen eltűnhet.

Az egyik tanúvallomást tevő rendőr hangoztatta: a pénzátadás ténye bizonyította a cselekményt, az elkövetés szándékát. A tisztek elmondták azt is, hogy az akciót az ügyészek szervezték, a rendőrök csak a helyszínt biztosították, feladatuk a gépkocsi szemmel tartása volt. A tárgyaláson bemutatták a tettenérésről és a pénz lefoglalásáról készített videofilmet, amelyen látható, hogy Székely Zoltán gépkocsijánál megszámolják azt a 20 millió forintot, amit Balla Dániel átadott. A vádlott véleménye szerint a filmen nem látható olyan jelenet, hogy a táskát kivennék kocsijából.

Székely Zoltán a tárgyaláson előzetes letartóztatásának megszüntetését kérte, arra hivatkozva, hogy az eddig meghallgatott tanúk nem erősítették meg az ellene felhozott vádakat. A bíróság rövid tanácskozás után elutasította a kérelmet, mivel megállapításuk szerint még fennáll a vádlott szökésének és elrejtőzésének veszélye, amit az is bizonyít, hogy három országtól is menedékjogot kért. Ezt követően a vádlott ügyvédje és az ügyész is újabb tanúk meghallgatását indítványozta, ezért a bíróság meghatározatlan időre elnapolta a tárgyalást, amely így minden valószínűség szerint csak a jövő évben folytatódik.