A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2013. június végén az Országos Bírósági Hivatal részére nagy terjedelmű normaszöveg-tervezet küldött meg véleményezés céljából. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló törvénytervezettel (Ptké.), az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló törvénytervezettel, illetve a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló törvénytervezettel kapcsolatos álláspontjaikat a bíróságok a jogszabály-véleményezés új módszerével fejthették ki.

 Az újítás nagy fokban megkönnyítette a feldolgozási munkákat is, ugyanis a bíróságok a szöveges vélemény mellett strukturált válaszadás formájában a bíróság intranetes oldalán elérhető elektronikus kérdőívek kitöltésével tehették meg észrevételeiket. A kérdőívek kitöltését az ország valamennyi ítélőtáblája és törvényszéke elvégezte, számos, az adott ügyszakba beosztott bíró részvételével, továbbá a törvénytervezetekre a Kúria is érdemi észrevételeket tett.

Ennek eredményeképpen készült el az az összesítés, amely a bíróságoknak az ítélkezési tevékenységét hosszú időre meghatározó, alapvető jogszabály-változásokkal összefüggő egységes szakmai véleményét tartalmazza.

Az észrevételeket az Országos Bírósági Hivatal a kormányzati szervekhez eljuttatta. Ezzel az összetett és nagy jogterületet felölelő jogalkotási folyamat első része zárult csupán le, a törvényhozás további fokozataiban is kiemelt fontosságú a bírósági vélemények becsatornázása.