Csatáry László halálával Magyarországon megszűnik az eljárás a háborús bűntettel vádolt férfi ellen – közölte Horváth B. Gábor, Csatáry László védője hétfőn.

Csatáry László 98 éves korában halt meg szombat délelőtt – erősítette meg a védőügyvéd a Bors című napilapban hétfőn közölt hírt. Horváth B. Gábor tájékoztatása szerint az elhunyt férfi Kanadában élő családtagjai hamarosan Magyarországra érkeznek.

A Fővárosi Ítélőtábla néhány nappal ezelőtt utasította a felfüggesztett eljárás folytatására a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűntettel vádolt Csatáry László ügyében. A törvényszék arra hivatkozva függesztette fel korábban az eljárást, hogy a vádiratban szereplő cselekményekért Csatáry Lászlót egyszer már elítélték, így meg kell vizsgálni, hogy a volt kassai gettóparancsnok ügyében 1948-ban meghozott halálos, majd az idén tavasszal életfogytiglanra változtatott ítélet érvényes lehet-e Magyarországon, és ha igen, Csatáry László letöltheti-e itthon a büntetését.

Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész június 18-án tájékoztatott, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett miatt vádiratot nyújtott be a Csatáry László ellen indított bűnügyben a Fővárosi Törvényszékhez.

A vádirat szerint Csatáry László 1944-ben szándékosan segítséget nyújtott a Kassáról koncentrációs táborokba deportált zsidók megkínzásában és törvénytelen kivégzésében.

A 98 éves Csatáry Lászlót tavaly júliusban emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsították meg, őrizetbe vették, házi őrizetbe helyezték, majd ezt lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették.

Csatáry Lászlót többször kihallgatták a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A vádlott tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A kassai kerületi bíróság idén márciusban életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a szlovákiai város népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet.

Csatáry László halálhírének hivatalos megerősítését fogja kérni a kassai kerületi bíróság az illetékes magyar szervektől, s a megerősítés után indítványozza majd az ügyben folytatott eljárás megszüntetését – közölte az Marcela Gálová, a kassai kerületi bíróság szóvivője hétfőn.

A szóvivőj szerint mivel a Csatáry-ügyben Kassán folyó eljárással foglalkozó bíró jelenleg szabadságát tölti, több hét is eltelhet az eljárás hivatalos leállításáig, ám az ügyben szeptember 26-ra kitűzött tárgyalást várhatóan már nem tartják meg.

Ezen a tárgyaláson a kassai bíróság arról dönthetett volna, hogy Csatáry Lászlónak melyik büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie a rá kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést.

Kapcsolódó cikk: 

Halál helyett életfogytiglan – Átminősített népbírósági ítélet – Elutasította a szlovák legfelsőbb bíróság Csatáry panaszát