Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Néhány napon belül kilenc koraszülött halt meg a miskolci megyei kórházban - Ketten tettek feljelentést, az ORFK okiratokat foglalt le

2013.08.16. Jogi Fórum / MTI

Okiratokat foglalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden és csütörtökön a koraszülötthalálok ügyében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közölte: a nyomozó hatóságok a felderítés, az igazságügyi szakértői vizsgálatok lefolytatása és a bizonyítási eszközök beszerzése érdekében foglalta le a kórházban elhunyt koraszülöttekre vonatkozó iratokat. Az eljárás a betegellátást nem veszélyeztette és nem veszélyezteti - tették hozzá.

Az ORFK kommunikációs szolgálata szerdán közölte: a Miskolci Rendőrkapitányságon múlt hét pénteken egy 37 éves miskolci férfi és egy 31 éves miskolci nő tett feljelentést. A két egymástól független feljelentés szerint júliusban a kórházban megszületett gyermekeik (egy-egy fiúgyermek) "halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása".

A rendőrkapitányság a két feljelentést továbbította a megyei rendőr-főkapitányságra, amely hétfőn rendelte el a nyomozást. Az eljárás lefolytatását az országos rendőrfőkapitány kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalta, ahol jelenleg foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás.

A rendőrség kifejtette: az eljárás során a rendőrség igazságügyi szakértőket fog kirendelni. A szakértői vélemény elkészítésének határidejét még nem állapították meg, de azt lehető legrövidebb időben fogják meghatározni, annak elkészülte azonban így sem várható két hónapon belül.

Augusztusban néhány napon belül kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját, Csiba Gábort.

Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára kedden azt mondta, négy csecsemő halálának tudják az okát. Az eddig elvégzett vizsgálatok során nem találtak összefüggést a halálesetek között.

Az államtitkár még hétfőn kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

  • kapcsolódó anyagok
EGÉSZSÉGÜGY
RENDŐRSÉG