2013. január 1-jétő – fokozatosan bevezetve, választható módon – az erre a célra kialakított internetes felületen lehet a bírósághoz joghatályos beadványokat küldeni. Az ügyfelek az elektronikus rendszereken keresztül polgári perben többek között keresetet, beadványokat, igazolási kérelmeket nyújthatnak be.

Az elektronikus kommunikáció az ügyfelek és az OBH között ügyfélkapu igénybevételével történik. Az ügyfelek az internetes felületre feltöltött űrlapok közül választhatnak, majd azt kitöltve nyújthatják be a kérelmüket a bírósághoz. A nyomtatványok használata segítheti a – jogszabályok által meghatározott – formai és tartalmi előírásoknak való jobb megfelelést, így csökkenhet az elrendelt hiánypótlások száma. Az eljárást megindító nyomtatványon rögzített adatok a bírósági iratkezelő rendszerben automatikusan megjelennek, ezért az adminisztratív terhek is csökkenthetők.

A bírósági irat kézbesítésének előfeltétele – az ÁNYK űrlap szolgáltatási modelljéből következik -, hogy az adott bírósági eljárásban a fél, illetve képviselője, valamint a szakértő az ügyfélkapuján keresztül legalább egy beadványt a bíróságnak sikeresen megküldjön és ezáltal a bíróság számára ismertté váljon az ügyfélkapu felhasználó kapcsolati kódja.

A bírósági iratok a fél, illetve képviselője, valamint a szakértő ügyfélkapujának értesítési tárhelyére érkeznek, erről az ügyfélkapus elektronikus levél címére értesítést kap.

A fél, illetve képviselője, valamint a szakértő az ügyfélkapujának értesítési tárhelyéről veheti át a bírósági iratokat tömörített, összecsomagolt formában (zip állományban). Az egyes bírósági iratokat szervezeti elektronikus aláírással ellátva e-aktában (es3 állományban) nézheti meg. Az e-akta megnyitásához a felhasználónak le kell töltenie valamelyik elektronikus hitelesítő programot (Microsec e-Szigno vagy NetLock MOKKA).

A szolgáltatás itt elérhető.