Az augusztusi fizetéssel, vagyis szeptember elején kaphatják meg az egészségügyben dolgozók a számukra korábban megígért és törvényben elfogadott béremelést – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága vasárnap.

A közlemény szerint idén minden egészségügyi dolgozó részesül a bérfejlesztésből, de prioritást kaptak azok, akiknek tavaly kisebb mértékben emelkedett a fizetésük.

Az Emmi azt közölte, összesen 95 ezer egészségügyi dolgozó kap béremelést a fekvő- és járóbeteg-ellátásban, több mint 23 milliárd forintos forrásból.

A nyolc havi béremelésnek megfelelő januárig visszamenőleges plusz juttatást egy összegben fogják kézhez kapni az egészségügyben dolgozók.

Emlékeztettek arra, hogy Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár még májusban jelentette be az egészségügyi ágazati bérfejlesztés következő lépcsőjét. Ennek értelmében a minden előző évben béremelésben részesülő legalább újabb 10 ezer forintos emelést kap, a szakorvosok illetménye havi 40 ezer, az intézeti gyógyszerészeké 44 ezer forinttal emelkedik, míg az egészségügyi szakdolgozók közül a diplomások részesülnek nagyobb emelésben.

A szakdolgozók közül a diplomások bruttó 35-41 ezer, a középfokú végzettségűek bruttó tízezer forinttal többet vihetnek haza szeptembertől.

Az egészségügyben dolgozók juttatásait a nehéz gazdasági körülmények ellenére is kiemelten kezeli tehát a kormányzat, és 2003 óta először hajt végre komplex béremelést az ágazatban – áll az államtitkárság közleményében.