Az év eleje óta több, mint 9500 ezer ittas autóvezetőt vettek őrizetbe Kijevben, ami azt jelenti, hogy naponta átlag 40-en hajtanak ki alkoholos befolyásoltság alatt az ukrán főváros útjaira – hozta nyilvánosságra vasárnap a városi közlekedésrendészet.

Az év elejétől június végéig ugyanis még kevesebb, mint hétezer ittas sofőrt állítottak elő a mintegy 2,6 millió lakosú ukrán fővárosban. A hatóság adatai szerint viszont az utóbbi két hónapban jelentősen nőtt azok száma, akik szeszesital fogyasztása után ültek a volán mögé.

Idén 372 olyan közúti baleset történt Kijevben, amelynek okozója alkoholt fogyasztott. Ezekben a balesetekben öten vesztették életüket és 82-en sérültek meg. A kijevi utakon az év elejétől augusztus 9-ig összesen 1026 balesetet jegyeztek fel, 65-en haltak meg és 1118-an szenvedtek sérüléseket.

Ukrajnában ittas vezetésért 2550-tól 3400 hrivnyáig (75 ezer és 102 ezer forint) terjedő pénzbüntetést szabnak ki. Ezen kívül esettől függően 7-15 nap elzárással, 40-60 óra közmunkával, a jármű elkobzásával, továbbá a vezetői engedély bevonásával is büntethetők az ittas sofőrök.