Kőhalmi Attilát a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává nevezte ki Áder János köztársasági elnök. A 2013. október 1-jei hatályú, hatéves időtartamra szóló megbízatásról a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg a köztársasági elnök határozata.

A versenytanács sajátos helyzetű testület, független a hivatalon belül, ám döntése a szokásos bírói felülvizsgálat alá vonható. A GVH versenyfelügyeleti eljárásait érdemben lezáró döntéseket a hivatalon belül elkülönült döntéshozó fórumként működő versenytanács hozza meg.

A versenytanács bírálja el továbbá a vizsgálók versenyfelügyeleti eljárás során hozott végzései ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket is.

A versenytanács munkáját a tanács elnöke – aki egyben a GVH egyik elnökhelyettese – szervezi és irányítja, az egyes ügyeket az elnök által kijelölt három- vagy öttagú versenytanács bírálja el. A tanács tagjait a hivatal elnökének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, illetve menti fel. A kinevezés hat évre szól, a kinevezett versenytanácstag a hat év lejártát követően egy alkalommal újból kinevezhető.