Először emeltek vádat terrorcselekmények internetes dicsőítése miatt Franciaországban. A titkosszolgálatok kedden vették őrizetbe normandiai otthonában azt a 26 éves, iszlám hitre áttért férfit, aki ellen terrorcselekményre való buzdítás és annak internetes dicsőítése miatt emelt vádat csütörtökön a párizsi ügyészség.

A normandiai Caenban született férfi 20 éves korában tért át az iszlám hitre, s egy francia-marokkói nővel kötött házasságot.

A Romain keresztnevű férfi a vádhatóság közleménye szerint beismerte, hogy a radikális iszlamista mozgalom egyik legfőbb referenciájának számító Ansar al Haqq nevű dzsihadista internetes oldal webmestere volt. Az oldalnak az ügyészség szerint több mint 4 ezer tagja van, akik közül 658-an aktívak. A férfi erre az oldalra rendszeresen kitette az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) közleményeit.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyanúsított lefordította franciára és közzétette az al-Kaida regionális szervezete, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA) által 2010 óta megjelentetett angol nyelvű jemeni propaganda kiadványnak, az Inspire-nak az utolsó két számát, amelynek írásai vallási tanácsokat, Nyugat-ellenes propagandát, valamint a dzsihádhoz (szent háború) közölnek módszereket és gyakorlati tanácsokat. Az újság célpontokat is megjelöl a dzsihádhoz. Az elmúlt három évben a lapnak 11 száma jelent meg, amelyeket tízezrek töltötték le.

A Le Monde című napilap szerint a terrorizmus dicsőítését nagyon ritkán büntetik a világban, s általában valamilyen más szabálysértéssel együtt, például faji gyalázkodás vagy hatósági személy nyilvános megsértése bűntettéhez kapcsolják. A terrorcselekményre való buzdítás vagy annak dicsőítése 2012-ben lett büntetendő cselekmény Franciaországban, amikor is a hét áldozatot követelő toulouse-i dzsihádista merénylő támadása után új törvényt fogadott el a parlament az iszlamizmus visszaszorítására. Korábban a sajtójog rendelkezett az ilyen jellegű internetes írásokról.

Manuel Valls belügyminiszter egyébként csütörtökön azt közölte, hogy “több mint 130 francia állampolgár vagy Franciaországban élő személy harcol jelenleg Szíriában”. A tárcavezető a France Inter közszolgálati rádióban elmondta, hogy olyan “fiatal egyénekről” van szó, akik a legtöbb esetben már elkövettek valamilyen bűncselekményt és radikalizálódtak. “Ez nyugtalanító jelenség, mert hazatértük után potenciális veszélyt jelenthetnek” – hangsúlyozta Valls.