A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lesz a felelőse a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló európai uniós rendelet (REMIT) végrehajtásának egy hétfőn elfogadott törvénymódosítás alapján.

A MEKH keddi közleménye szerint a piaci visszaélések – bennfentes kereskedelem, piaci manipuláció – kivizsgálhatósága és az átláthatóság növelése önmagában erősíti a nyílt és tisztességes versenyt a villamos energia- és gázpiacon. A MEKH szükséges esetben bírságot szabhat ki, amely figyelembe veszi a piaci visszaéléssel elért haszon, valamint a felhasználóknak okozott kár nagyságát is. A módosítás a fogyasztók érdekeit szolgálja – emelik ki.

A REMIT szabályozása hasonló a pénzpiacokon már régebb óta hatályban lévő uniós szabályozáshoz, amely tiltja a bennfentes információk alapján történő kereskedelmet, illetve a piaci manipulációt.

A hétfőn elfogadott törvénymódosítás az európai uniós rendeletben foglalt tagállami feladatok végrehajtását tartalmazza, melyek közül a legfontosabb a rendelet végrehajtásáért felelős hatóság kijelölése, megfelelő vizsgálati jogkörök biztosítása, illetve a rendelet megsértésével összefüggő következmények megállapítása.

A közlemény szerint a tisztességes piaci versenyt már korábban is felügyelte a hivatal, ám a villamos energiáról (VET) és a földgázellátásról szóló törvény (GET) módosítása az uniós rendeletben megfogalmazott piaci visszaélésekkel kapcsolatos új vizsgálati jogköröket ad számára. Ezen túl számos kötelezettséget írnak elő a piaci szereplőknek, annak érdekében, hogy az energetikai társaságok működése követhetőbb és átláthatóbb legyen. Az uniós rendeletben foglaltak betartását a MEKH fogja vizsgálni a módosításokban szereplő ellenőrzési, illetve nagykereskedelmi piacfelügyeleti eljárások keretében.