A terrorizmus elleni harc, a sima átállás az euróra, a lisszaboni folyamat felélesztése, a bővítés, valamint a külpolitikában aktívabb európai szerepvállalás, az EU jövőjét célzó vitákban pedig a konvent munkájának beindítása alkotja a januárban kezdődő spanyol EU-elnökség hat prioritását – derült ki Josep Piqué spanyol külügyminiszter brüsszeli sajtóértekezletén.

A bővítés esetében Madrid arra törekszik majd, hogy tiszteletben tartsák az eddigi tárgyalási menetrendet (road map), és úgy adja át a jövő év második fél évében a dán elnökségnek a még nyitott dossziékat, hogy minél több tagjelölttel reális esély legyen a csatlakozási tárgyalások 2002. évi lezárására – fejtette ki a spanyol diplomácia vezetője. Utalt arra, hogy a “spanyol fél év” során kell véglegesíteni az EU közös, aktualizált álláspontját a regionális és az agrárpolitikáról, valamint a közös költségvetésről, amit szavai szerint mindenképpen meg is tesznek, azt azonban csak nehezen tudná elképzelni, hogy ezek közül bármelyiket már az első fél év során le is zárhatnák a jelölt országok némelyikével.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem elég közös álláspontot kialakítani: arról is meg kell győződni, hogy a tagjelöltek valóban teljesítik is vállalt kötelezettségeiket. A fél év során egyébként három fordulót terveznek: márciusban és májusban a szokásos főtárgyalói, júniusban pedig a külügyminiszteri szintű találkozót. Piqué hosszasan beszélt a terrorizmus elleni harc fontosságáról, nagy jelentőségű előrelépésnek minősítve, hogy miután Madrid úgymond hosszú éveken át lényegében egyedül kellett, hogy szembenézzen a problémával, immár igazi nemzetközi együttműködés keretében léphetnek tovább e téren.

Kiemelt figyelmet szentel majd a spanyol diplomácia a gazdasági folyamatok fellendítésének, és ennek kapcsán az e témának szentelt jövő márciusi barcelonai “gazdasági EU-csúcsnak”. Piqué utalt arra, hogy jelenleg lassulás tapasztalható a gazdasági életben, távolról sem lehet még arról beszélni, hogy az EU készen állna a két éve Lisszabonban elképzelt “lokomotívszerep” betöltésére. Ennek azonban az az oka, hogy az uniós gazdaság és piac még nem eléggé hatékony, nem eléggé rugalmas és nem eléggé versenyképes – végső soron még mindig nem egységes úgy, ahogyan kellene. Madrid éppen ezért is akarja majd “újjáéleszteni a lisszaboni szellemet” Barcelonában, kitüntetett figyelmet szentelve az alábbiaknak: konkrét intézkedésekkel elősegíteni a közös közlekedési és távközlési térség megteremtését, az egységes energiapiac kialakítását, a pénzügyi szolgáltatások további egységesítését, valamint olyan intézkedések erősítését, amelyek elvezethetnek a 2010-re célul kitűzött mind teljesebb foglalkoztatáshoz, és minőségi módon javíthatják az oktatás és képzés hatékonyságát.