Dekriminalizált könnyűdrogok - Enyhülnek a tartásért járó büntetések Szlovákiában

2013.09.25. Jogi Fórum / MTI

Enyhülnek a könnyűdrogok tartásáért járó büntetések Szlovákiában - közölte saját információkra hivatkozva kedden a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti lap, amely szerint az igazságügyi tárca hamarosan nyilvánosságra hozza a törvénytervezetet.

A szlovák lap szerint a törvényi szabályozás a könnyűdrogot, azaz főként a marihuánát és származékait fogyasztók büntetésén enyhítene úgy, hogy az érintetteket nem bűncselekmény elkövetéséért, hanem csak szabálysértésért vonnák felelősségre. A szlovák igazságügy tárca egyelőre nem kommentálta a lap értesüléseit.

A HN úgy tudja: a jogszabályok enyhítése után azokkal a kábítószer-fogyasztókkal szemben, akiknél kisebb mennyiségű könnyűdrogot találnak, a jövőben már csak szabálysértési eljárás indulna, vagyis nem számítanának büntetett előéletűnek. Az enyhítés azonban csak azokra vonatkozna, akiket először érnek drogfogyasztáson, a második vagy további esetben már nem kerülhetnék el a bíróság előtti felelősségre vonást. A visszaesőkre a jelenleg hatályos büntetések vonatkoznának, amelyek alapján kisebb mennyiségű könnyű drog tartásáért legfeljebb három év szabadságvesztés szabható ki.

Az új törvényi szabályozás megalkotásán a tárca a kábítószer-függőség kezelésének központjával együttműködve dolgozik. Lubomír Okruhlica, az intézet igazgatója a HN-nek nyilatkozva azt mondta: elképzelésük a drogfogyasztók számának emelkedését megakadályozandó intézkedéséket is magában foglal.

A könnyűdrogok fogyasztóira vonatkozó törvényi szabályozások enyhítése már az előző, Iveta Radicová vezette jobbközép-liberális kabinet idején is felmerült. A javaslattal akkor a liberális Szabadság és Szolidaritás pártja állt elő, ám végül az egyik koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) tiltakozása miatt nem valósították meg.

A könnyűdrogok dekriminalizálása iránti hajlandóságát a jelenlegi szlovák kormánypárt, a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) már korábban is jelezte. Robert Fico kormányának ez a lépése a HN által megszólaltatott politikai szakértő szerint elsődlegesen a fiatalabb választóknak a megszólítását célozza, a Smernek ugyanis ebben a választói kategóriában viszonylag alacsony a támogatottsága.

  • kapcsolódó anyagok
DROGPOLITIKA
SZLOVÁKIA