Rekordévet zártak tavaly a csehországi fegyvergyárak: összesen 6,8 milliárd korona értékű árut szállítottak külföldre a 2011-es 4,5 milliárd korona után; az Amnesty International (AI) szerint azonban a fegyverek több mint egyharmada olyan államokba került, amelyekben megsértik az emberi jogokat.

A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium tavalyi fegyverkereskedelmi jelentéséről készített elemzésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet megállapította, hogy a csehországi fegyverek 38,6 százalékát tavaly olyan államokba exportálták, ahol a fegyveres erők nincsenek demokratikus kontroll alatt, nincs független bíróság, rendőrség és a kormányzás tekintélyelvűnek minősíthető. Az AI Jement, Egyiptomot, Algériát említi. A 2011-es évben a kockázatosnak tartott országokba a cseh fegyverkivitel 34,5 százaléka irányult. Ez a helyzet már több mint hat éve fennáll.

“Az ezekbe az országokba irányuló cseh fegyverkivitelnek történelmi gyökerei vannak. A szocialista Csehszlovákia nagymértékben szállított fegyvereket például Szíriába és Egyiptomba, s ezek a kapcsolatok a rendszerváltás után is fennmaradtak. A mai konfliktusokban ezért gyakori a régi csehszlovák fegyverek használata, s a felek igyekeznek új alkatrészeket szerezni hozzájuk” – állítja Michal Mochtak, az Amnesty International fegyverszakértője.

Csehország gyakorlata a fegyverkivitel, fegyverkereskedelem területén eltér az ország által deklarált általános külpolitikai elvektől – mutat rá az AI. A szervezet ezért felszólította a cseh külügyminisztériumot, hogy a parlament két kamarájával együtt javítsa a cseh fegyverkivitel ellenőrzését, szigorúbban ítélje meg a fegyverkivitel engedélyek kiadását olyan államokba, ahol megsértik az emberi jogokat, s fennáll a veszélye annak, hogy a fegyverek illetéktelenek kezébe kerülnek.

A cseh hatóságok az AI elemzésére eddig nem reagáltak.