Szociális temetés - Elfogadta a kormány a részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendeletet

2013.10.22. Jogi Fórum / MTI

Elfogadta a kormány a szociális temetés részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletet - tájékoztatta a Belügyminisztérium.

A kormányrendelet rögzíti egyebek mellett, hogy a köztemető fenntartója minden köztemetőben - Budapesten a fővárosi önkormányzat által kijelölt temetőben - köteles külön parcellát kijelölni a koporsós, illetve urnás szociális temetési helyeknek. A szociális parcellában a sírhely első megváltása ingyenes az eltemettetőnek. A jogszabály szerint szociális temetéshez az állam által biztosított koporsót, urnát, sírjelet használhatja fel az eltemettető.

A szabályozás szerint szociális temetést a megkeresést követő öt napon belül lehet kérni az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál, az eltemettetőnek pedig vállalnia kell, hogy ő vagy egy általa felkért ember személyesen közreműködik a temetés során.

Az önkormányzat gondoskodik a többi között a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról.

A dokumentum meghatározza az elhunyt hűtésének hatósági árát, továbbá megszabja a hamvasztási díj legmagasabb összegét.

A jogszabály több változtatást is tartalmaz a temetőkre és a temetkezésre vonatkozó rendelettel összefüggésben. Egyebek mellett pontosítja a sírboltokra, urnafülkékre vonatkozó szabályokat, továbbá felhatalmazza a temetők üzemeltetőit, hogy a temetőszabályzatnak nem megfelelő sírjeleket megszüntesse. Emellett egyszerűsíti a lezárt temetők, parcellák újbóli használatba vételét is.

A módosítás szerint a sírhelyet a korábbi 20, illetve 25 év helyett 10 évre is újra lehet váltani.

Az Országgyűlés szeptember elején fogadta el a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezette a szociális temetést.

Kapcsolódó cikkek:

Szociális temetés - A Parlament elfogadta a temetkezésről szóló törvény módosítását

A szociális temetkezés valódi díjmentességet biztosít - A kormány határozatot fogadott el

 

  • kapcsolódó anyagok
ÖNKORMÁNYZATOK
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
SZOCIÁLIS SZFÉRA
SZOCIÁLIS TEMETÉS