Kedden kezdődik a 10. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyen 25 ország 62 filmje szerepel. A november 10-ig tartó mustrát Budapesten hat helyszínen rendezik meg.

A fesztivál egyik kiemelt programja a francia Chris Marker rendező életművét bemutató retrospektív lesz a Budapesti Francia Intézetben. A cinéma vérité filmművészeti irányzat megteremtőjének tizennégy alkotása mellett konferencián és előadásokon idézik fel a francia művész munkásságát.

Okszana Szarkiszova programigazgató az eseményről tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál programjait a Toldi, a Művész, a Cirko-Gejzír mozikban, az Örökmozgó Filmmúzeumban, az OSA Archívumban és a francia intézetben tartják meg. A Verziót Térey János író nyitja meg a Toldi moziban, majd Alan Berliner Unokabátyám című filmjét vetítik.

A Nemzetközi Panoráma szekció 25 filmje között több alkotást először láthat a közönség, Okszana Szarkiszova kiemelte a programban szereplő három dán dokumentumfilmet, amelyek között szerepel a gyermekvállalás és örökbefogadás problémájáról szóló alkotás is. A Fókuszban Indonézia című alprogramban három indonéz film lesz látható, ezek között Joshua Oppenheimer Az ölés aktusa című alkotásának fesztivál- és rendezői változatát is vetítik. A One World visszhangok szekcióban négy olyan filmet játszanak, amelyeket a prágai emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál szervezőivel közösen választották ki.

A magyar panoráma szekció nyolc filmjét Báron György válogatta. Az esztéta a sajtótájékoztatón kiemelte Groó Diana több fesztiváldíjjal is jutalmazott Regina című dokumentumfilmjét, amely egyetlen korabeli fotó, valamint archív felvételek nyomán meséli el az első női rabbi történetét. Nagy Dénes Másik Magyarország című alkotása Bukta Imre képzőművész szülőfalujába való visszatéréséről és a szegény sorban lévő Mezőszemeréről szól. Nagy Viktor Oszkár Felsőbb parancsra című dokumentumfilmje a Szerbián keresztül Magyarországra szökő menekültek sorsát mutatja be, míg Szelei Dóra 20 perces, Uccu neki! című filmje egy roma oktatási program nehézségeiről szól.

Kövecsi Anikó, a fesztivál koordinátora elmondta: a Füstjelek – őslakosok a 21. században elnevezésű alprogramban ősi kultúrák túlélési erőfeszítéseit mutatják be hat filmen keresztül. Szó lesz többek között a szibériai rénszarvaspásztorokról, marokkói berberekről és egy alaszkai lazacfüstölő hippiről.

A Diákverzió ingyenes programján nyolc előadás és vetítés szerepel. A program alkotásai között van a Punk-szindróma című film, amelyben a szellemi fogyatékos finn punkzenészek karrierjét követhetik nyomon az érdeklődők.

A Verzió filmfesztiválon a közönség által leginkább kedvelt alkotás 2000 dolláros (mintegy 450 ezer forintos) pénzjutalomban részesül. Emellett az öt tagú nemzetközi diákzsűri is odaítéli a 100 ezer forintos jutalmát. A vetítések után közönségtalálkozók várják az érdeklődőket, a részletes program a www.verzio.org oldalon érhetők el.

A fesztiválhoz kapcsolódik a Doclab programsorozata, amelyen kezdő dokumentumfilmeseknek, producereknek és fesztiválszervezőknek adnak tanácsokat a szakemberek.