Több ponton módosulhat a választási eljárási törvény - Az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvényjavaslatról

2013.11. 4. Jogi Fórum / MTI

A kormány több ponton módosítaná a választási eljárási törvényt, egyebek mellett részletesen szabályozná a politikai reklámok közzétételét a kampányidőszakban.

Az Országgyűlés honlapjára csütörtökön feltöltött - az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő - törvényjavaslat meghatározza például az országosan elérhető médiaszolgáltatás fogalmát; e szerint az minősül országos médiaszolgáltatásnak, "amely Magyarország lakosságának legalább ötven százaléka számára elérhető".

A benyújtott törvényjavaslat szerint a szavazás napján politikai reklámot már nem lehetne közzétenni.

A javaslat értelmében a médiaszolgáltató egyenlő feltételek mellett teheti közzé a jelöltet, illetve listát állító jelölőszervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait. Közös jelölt, illetve közös lista esetén a jelölőszervezetek együttesen jogosultak a politikai reklám megrendelésére.

A dokumentum szerint az országgyűlési képviselő-választást megelőző kampányidőszakban a közszolgálati médiaszolgáltatók lineáris médiaszolgáltatásában (a műsorok egyidejű megtekintését, illetve meghallgatását lehetővé tevő médiaszolgáltatás) a jogszabályban meghatározott időtartamban kötelesek közzétenni az országos listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjait.

A pártlistát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére a rendelkezésére álló időtartam 470 perc, míg a nemzetiségi listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére 130 perc.

A jelölőszervezetek rendelkezésére álló időtartamot az egyes pártlisták, illetve az egyes nemzetiségi listák között egyenlő arányban kell felosztani. A jelölőszervezet rendelkezésére álló időtartamot közszolgálati médiaszolgáltatónként egyenlő arányban kell felosztani.

A politikai reklámot pedig közszolgálati médiaszolgáltató a legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró szolgáltatásában teszi közzé.

A közszolgálati médiaszolgáltató naponta három alkalommal, a 6 és 8, 12 és 14, és a 18 és 20 óra között kezdődő idősávokban, megszakítás nélkül köteles biztosítani a politikai reklámok közzétételét. A pártlistát állító jelölőszervezetek, illetve a nemzetiségi listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjait egymást követően kell közzétenni. A politikai reklámok megjelenési sorrendjét az esélyegyenlőség biztosítása érdekében naponta változtatni kell.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
VÁLASZTÁS
PÁRTOK