Feljelentéskiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség az egész világon hírhedt és ma párizsi börtönében ülő terrorista, Carlos magyar cinkostársai ügyében.

Eszerint további információra van szükség annak eldöntéséhez, hogy elrendeljék vagy megtagadják a nyomozást. Az ügyben – ismeretlen tettesek ellen – még novemberben Feldmajer Péter ügyvéd tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen – adta hírül az axel internetes hírügynökség. Mivel az akkor hatályos büntető jogszabályok nem ismerték a terrorizmus fogalmát, a nyomozás több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt indulhat, amelyben a cinkostársak bűnsegédek lehetnek.

Azok a dokumentumok, amelyek bizonyíthatnák a kapcsolatot és az együttműködést Carlos és magyar titkosszolgálatok, illetve a Belügyminisztérium között, még ma is államtitoknak minősülnek. Ezért a feljelentés is a húsz évvel ezelőtt a sajtóban és azóta könyvben megjelent információk alapján hivatkozik arra, hogy a hírhedt terroristavezér kegyetlen akcióit a magyar hatóságok segítségével követhette el. Annyi azért biztos, hogy Carlos 1980-tól több gyilkos merényletet Budapesten készített elő. Ezt tanúsítja az a levél, amit Kádár Jánosnak, az MSZMP első titkárának írt. Ebben köszönetet mond a védelemért, a biztonságért és a szabad áthaladásért, valamint azért, hogy felhasználhatták Magyarországot “nemzetközi forradalmi akcióik előkészítésére”.

Feldmajer Péter feljelentésével azt szeretné elérni, hogy senki ne aludhasson nyugodtan, aki húsz évvel ezelőtt a gyilkos merényletekhez segédkezett, hogy azok az emberek, akik húsz éve segítették a kegyetlen gyilkosságok elkövetőit, ne úszhassák meg tettüket büntelenül. – Ideje megtanulni, hogy senki nem támogathat terroristákat – fogalmazott az ügyvéd.