Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Személyiségi jogokat sértő népszavazási kezdeményezések - Ügyészséghez fordul a Nemzeti Választási Bizottság

2013.11.13. Jogi Fórum / MTI

A Legfőbb Ügyészséghez fordul a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), mert a tagok álláspontja szerint egy magánszemély az általa benyújtott népszavazási kérdésekben mások személyiségi jogait érintő állításokat tett azzal a céllal, hogy azok a Magyar Közlönyben nyilvánosságot kapjanak.

A testület szerint a népszavazási kezdeményezések valós célja a magánszemély beadványokhoz mellékelt leveléből egyértelműen kiderül, így az is, hogy valójában nem is akar népszavazást tartatni.

Az NVB ezért úgy döntött, a kezdeményezéseket nem tárgyalja érdemben, azokról nem hoz határozatokat (így azokat nem is kell a Magyar Közlönyben megjelentetni), csak a testület elnökét hatalmazza fel arra, hogy levélben adjon tájékoztatást a beadványozónak.

Az elmúlt években az NVB jogelőd testülete, az Országos Választási Bizottság ülésein is többször felvetődött már, hogy a viccesnek szánt, az emberi méltóságot sértő, a népszavazás intézményét lejárató, abból gúnyt űző (általában elutasított) kezdeményezések szövegét minden esetben meg kell-e jelentetni a Magyar Közlönyben.

Legutóbb, október 29-én az NVB trágár nyelvezetű népszavazási kezdeményezéseket utasított el. A tagok akkor többen megdöbbenésüknek adtak hangot a testület előtt kötelezően felolvasott két kezdeményezés miatt.

Az NVB ülésén több népszavazási kezdeményezést "formálisan", tehát határozatokban is elutasított, jórészt azzal az indokkal, hogy a kérdések tiltott tárgykört érintenek, alkotmánymódosításra irányulnak.

Az NVB arról is döntött, hogy elrendeli az Egy közülünk elnevezésű európai polgári kezdeményezés Magyarországon gyűjtött aláírásainak ellenőrzését.

A Nemzeti Választási Iroda hétfőn vette át az európai polgári kezdeményezés aláírásait Frivaldszky Edittől, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnökétől, aki azt közölte, hogy a szükséges aláírások több mint háromszorosát sikerült összegyűjteniük egy év alatt, 52 806-ot az előírt 16 500 helyett.

Tájékoztatása szerint az Európai Unió húsz országában 1 millió 891 ezer aláírást gyűjtöttek össze az emberi élet védelmében indított "One of us" elnevezésű polgári kezdeményezés során. A kezdeményezéssel azt akarják elérni, hogy az EU ne támogasson olyan kutatásokat, amelyekben megfogant életeket pusztítanak el.

Az NVB-nek döntenie kellett az LMP tavalyi népszavazási kezdeményezését érintő ügyben is, miután az Alkotmánybíróság októberben megsemmisítette a Kúriának azt a döntését, amely szerint jogsértő volt a párt által az aláírások gyűjtéséért ajánlott díjazás. (Az Ab ezzel első ízben semmisített meg kúriai döntést.)

A Kúria akkor az OVB hasonló döntését erősítette meg, így került most az ügy az (OVB-jogutód) NVB asztalára.

Az NVB - az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően - keddi ülésén a 2012 márciusi OVB határozatot megváltoztatva úgy döntött, hogy nem volt jogsértő az LMP aláírás-gyűjtési maraton akciója, amelyben értékes ajándékokat hirdettek meg a legtöbb aláírást gyűjtők között.

  • kapcsolódó anyagok
NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
NÉPSZAVAZÁS