Jogtalan előnyt elfogadó államfő - Elkezdődött Christian Wulff volt német elnök büntetőpere

2013.11.14. Jogi Fórum / MTI

Elkezdődött csütörtökön a hannoveri tartományi bíróságon Christian Wulff volt német elnök büntetőpere, a konzervatív CDU volt politikusát jogtalan előny elfogadásával vádolják.

Wulff ellen korrupció gyanújával indult eljárás 2012-ben. A nyomozóhatóság egy sor ügyet vizsgált, de végül csak egy 719 euró 40 centes müncheni szállodai számla bizonyult büntetőjogilag relevánsnak. A számlát a másik vádlott, Daniel Groenewold filmproducer fizette ki a politikus helyett, Wulff pedig a vád szerint cserébe segített támogatást szerezni a Siemenstől egy filmhez. Az eset 2008-ban történt, amikor Christian Wulff Alsó-Szászország tartomány miniszterelnöke volt.

Az ügyészség megvesztegethetőséggel vádolta a politikust, a bíróság azonban a korrupció egy kevésbé súlyos változatára, a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető "jogtalan előny elfogadására" módosította a vádat.

Christian Wulff az első volt német államfő, akit bűncselekmény elkövetésével vádolnak. A tárgyaláson tett nyilatkozatában visszautasította a vádat, és hangsúlyozta, csak azért segített, mert a szívén viselte "a kínaiak Oskar Schindlerje" néven is emlegetett Siemens-alkalmazott, John Rabe életét feldolgozó alkotás ügyét.

Az ügyészség korábban azt ajánlotta, hogy 20 ezer euró pénzbüntetés ellenében vádemelés nélkül lezárja az eljárást. Wulff ezt elutasította. A "jog veresége" lett volna, ha nem így tesz - emelte ki a büntetőper első tárgyalási napján elmondott beszédében. "Békére, nyugalomra vágyom, de csak akkor találhatom meg, ha igazságot szolgáltatnak nekem" - mondta a volt szövetségi elnök.

Az ügy előzménye, hogy a Bild című lap 2011 decemberében Christian Wulff gazdag vállalkozókhoz fűződő ellentmondásos kapcsolatairól közölt cikkeket. A bulvárlap az ingyenes nyaralástól a rendkívül kedvezményes hitelig ügyek egész soráról számolt be. A hatóság a cikkek alapján kezdett vizsgálódni, és számos irányban nyomozott. Végül csak a 2008-as müncheni Oktoberfesten tett látogatás költségeinek részleges átvállalásával kapcsolatban találta igazolhatónak a korrupciós bűncselekmény gyanúját. A nyomozás során csaknem 400 aktányi iratot foglaltak le, 45 bankszámlán vizsgálták a pénzmozgásokat, és 93 tanút kérdeztek ki.

A bíróság 22 tárgyalási napot tűzött ki, ítéletet várhatóan 2014 áprilisában hoznak. Összesen 45 tanú meghallgatását tervezik, köztük van például Hubert Burda, a Burda nemzetközi lapkiadó vállalat tulajdonosa és felesége, Maria Furtwängler színésznő, akikkel Wulff és családja Münchenben kirándult 2008 októberében.
Christian Wulff a háború utáni Németország tizedik szövetségi elnöke volt. Az 54 éves politikus volt a legfiatalabb német államfő, és ő töltötte be a legrövidebb ideig - összesen 598 napig - a tisztséget. 2012 februárjában mondott le azután, hogy a hannoveri ügyészség mentelmi joga felfüggesztését kérte a törvényhozástól.

  • kapcsolódó anyagok
KORRUPCIÓ
NÉMETORSZÁG