A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a kormányzati honlapon társadalmi véleményeztetés céljából közzétette az M0-ás körgyűrű 10-es és 11-es főút közti szakaszának kijelöléséről szóló kormányrendelet tervezetét. A tárca a körgyűrű északnyugati folytatását Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő, Solymár és Budapest közigazgatási területein haladva javasolja megépíteni, a munkálatok legkorábban 2017-ben kezdődhetnének meg – közölte az NFM.

Az M0-ás Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, amelyen a tranzitforgalom szinte teljes egészében áthalad, és amelyet az országon belüli forgalom jelentős része is érint. Áteresztőképességének növelése ezért meghatározó eleme lehet a közlekedési feltételek javításának, a versenyképesség fokozásának.

A 10-es főút bekapcsolásával a körgyűrű gyorsforgalmi úttal kötne össze a fővárosba vezető minden főutat. A fejlesztéssel Óbuda és lényegében a teljes budai oldal mentesülne a fővárost az Almásfüzitő – Esztergom – Dorog – Pilisvörösvár vonalról érő jelentős forgalomterhelés alól.

A nyomvonalat a rendelet elfogadása után a helyi önkormányzat köteles települési rendezési tervében feltüntetni, és nem dönthet beépítésre szánt területté nyilvánításról. A tervezet a kijelölt területek beazonosíthatóságát a gyorsforgalmi út tengelye pontjainak EOV és GPS koordináták szerinti megadásával és egy részletes térképmelléklet közzétételével segíti.

Az NFM közölte: a szakasz elkészültének egyik akadálya a megfelelő nyomvonal kijelölése volt, a jogerős környezetvédelmi engedély szerint a mintegy 8 kilométeres autóút több mint fele a felszín alatt vezetne. Így megoldható, hogy a beruházás ne érintsen lakott területeket, ne igényeljen a természeti kincsek állapotát és a kilátást rontó felszíni műtárgyakat, és ne zárja el a fővárost a Pilisből érkező friss levegőtől a légszennyezettség növekedését okozva. A szükségszerű megoldás miatt a beruházás megvalósítása akár százmilliárd forintos nagyságrendű költséggel is járhat.

A hazai közlekedéspolitika sikereként könyvelhető el, hogy Brüsszel elfogadta a teljes M0-ás autópálya transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), azon belül is a maghálózatba emelését szorgalmazó magyar javaslatot. A kedvező besorolás javítja a kivitelezés uniós forrásokból való támogathatóságának esélyét. A tervezett ütemezés szerint a munkálatok legkorábban 2017-ben kezdődhetnének meg.

Az elmúlt évek komoly eredményeket hoztak az M0-ás fejlesztésében: a körgyűrű részben új nyomvonalon megépített déli szakaszának bővítése véget vetett a mindennapos forgalmi dugóknak, az Új Széchenyi Terv forrásaiból támogatott beruházás utolsó ütemét idén augusztusban adták át a közlekedőknek.

Az M7-M5-ös autópályák közötti részén jelentősen mérséklődött a torlódások és a balesetek kialakulásának veszélye, csökkent a menetidő, az autósok így több mint 75 kilométer hosszan, folyamatosan haladhatnak a körgyűrű megépült, M1-es autópálya és 11-es főút közötti szakaszán – olvasható az NFM közleményében.