Nyugdíjazott bírák - Hivatalosan is lezárult az uniós eljárás

2013.11.22. Jogi Fórum / MTI

Az Európai Bizottság döntésével hivatalosan is megszüntette a Magyarország ellen 2012 januárjában, a bírák kényszernyugdíjazása miatt indított kötelezettségszegési eljárást - derül ki a bizottság által közzétett közleményből.

"A bizottság elégedett, hogy Magyarország összhangba hozta a jogszabályt az uniós joggal. A bizottság szorosan figyelemmel kísérte az új törvényi szabályozás megfelelő gyakorlati megvalósítását" - írja kommünikéjében a brüsszeli testület.

Brüsszel adatai szerint a nyugdíjkorhatár hirtelen, rövid átmeneti idővel, 70-ről 62 évre történő leszállítása miatt 274 bíró és ügyész veszítette el az állását, és a bizottság szerint ez a rendelkezés így sérti az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amit ítéletében tavaly novemberben a luxembourgi Európai Bíróság is megerősített.

"A bizottság felszólításait követően, hogy mihamarabb hajtsa végre az ítéletet, Magyarország meghozta a szükséges intézkedéseket, és elfogadta a jogszabály szükséges módosításait" - áll a bizottság közleményében.

A kommüniké arra is kitér, hogy a márciusban elfogadott, új szabályok értelmében a kényszernyugdíjazott bírák és ügyészek, ha úgy kívánták, visszakaphatták állásaikat és kártérítést is kaphattak a kényszernyugdíjazás és a visszahelyezés közötti időre.

Az Európai Bizottság arról sem mulaszt el említést tenni, hogy a bírák és ügyészek korhatárát az új szabályozás is csökkenti, ám jóval fokozatosabban, jóval hosszabb átmeneti idővel, 10 év alatt 65 évre, ami akkor az általános nyugdíjkorhatár is lesz egyben.

A bizottság arra is emlékeztet, hogy korábban az adatvédelmi hatóság függetlensége miatt indított kötelezettségszegési eljárásban is a luxembourgi törvényszékhez fordult, és az az eljárás továbbra is folyamatban van a bíróságon.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG
BÍRÁK NYUGDÍJAZÁSA