Az amerikai Kongresszus utolsó munkahetén dől el, hogy a nagyvállalati felhasználók kapnak-e adókedvezményt hardver és szoftver vásárlásaikra a szavazás előtt álló gazdaságserkentő törvénytervezet révén.

A tervezet szerint a vásárlása első évében az ár harminc százalékán túl leírható lesz még a fennmaradó érték húsz százaléka is (amit jelenleg a vásárlást követő öt évre kell elosztani), illetve csupán tíz százaléka – amennyiben a szenátus javaslata kerül a törvénybe. A törvénytervezet azonban semmiképpen nem kínál kiskaput a könyvelési manipulációkhoz, mert a kedvezmény csak akkor érvényesíthető, ha a vásárolt eszközt három éven belül használatba veszik. A közgazdászok körében még folyik a vita, hogy az adókedvezmény valójában milyen mértékben hat serkentőleg a gazdaságra – egyesek szerint a haszonrésre mindenképpen hatással lesz, de a gazdasági haszna csak akkor lesz érzékelhető, ha emiatt megnőnek az informatikai (sőt, azon túl, mindenféle technológiai) kiadások, és ez az eladó cégek nyereségadataiban is tükröződni fog. Más elemzők szerint egyéb intézkedésekre is szükség van a gazdaság jelenlegi bénultságának megszüntetéséhez – ilyen lehetne egy tőkehitel program beindítása, hogy a cégeknek ne kelljen értékes készpénz készleteiket informatikai berendezések és alkalmazások vásárlására fordítaniuk. A megtérülés kérdése valóban súlyponti probléma, mert a cégek az elmúlt évek során hatalmas pénzeket invesztáltak szoftverekbe és infrastruktúrákba, és egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy ezen összegek kilencven százaléka nem térült meg, csupán a kiadások növekedését fokozta.