Az állam kiegészíti a bevett egyházak támogatását - Az Országgyűlés jóváhagyta a vatikáni szerződés módosítását

2013.12. 3. Jogi Fórum / MTI

Az Országgyűlés hétfőn jóváhagyta a vatikáni szerződés módosítását, e szerint az állam a bevett egyházaknak felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékát kiegészíti az összes szja-bevétel egy százalékára a korábbi 0,9 százalék helyett.

A parlament a Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti megállapodás módosításába 296 igennel, 8 ellenszavazattal és 32 tartózkodás mellett egyezett bele. A frakciók a tartózkodó MSZP kivételével igennel voksoltak, az ellenszavazatokat a Demokratikus Koalíció független képviselői adták le.
Az egyezmény továbbra is biztosítja a közfeladatot ellátó egyházi intézményeknek a hasonló állami intézményekével azonos mértékű finanszírozást.

Rendelkezik arról, hogy az állam a katolikus egyház által állami iskolákban végzett hitoktatás költségeit a hittantanárok díjazásánál a mindenkori pedagógusbér átlagával azonos mértékben biztosítja, a hit- és erkölcstankönyveknél pedig az erkölcstankönyvek támogatásának megfelelően.

Az október 21-én aláírt, módosított szerződés értelmében a katolikus egyház felsőoktatási intézményeiben az állami ösztöndíjas képzésre felvehető hallgatók számát úgy kell megállapítani, hogy arányuk elérje az állami felsőoktatási intézményekben ösztöndíjjal betölthető helyek öt százalékát. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és az oktatásért felelős miniszter négyévenként - először a 2014-2015-ös tanév kezdete előtt - megállapodást köt, hogy az állami ösztöndíjas képzés ezen belül mely szakokon, milyen létszámmal vehető igénybe.

E nem hitéleti képzésekre folyósított képzési, tudományos, fejlesztési és speciális támogatások mértéke nem lehet kevesebb évi 7,5 milliárd forintnál. Az állami támogatás 85 százalékát a kiemelt intézményként elismert Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, 13 százalékát az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának, 1-1 százalékát pedig a Gál Ferenc Főiskolának és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolának biztosítják.

Az állam biztosítja, hogy a katolikus egyház felsőoktatási intézményeiben állami ösztöndíjas képzésben tanulmányokat folytatók az állami egyetemek-főiskolák hallgatóival azonos jogcímeken, azonos mértékű hallgatói juttatásokban részesüljenek.

Az állam emellett garantálja a hitéleti képzésben részt vevő hallgatók pénzügyi támogatását, azzal, hogy az állami ösztöndíjas hallgatói összlétszám nem haladhatja meg évente a kétezer-ötszázat. Az egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzésének állami támogatása megegyezik a pedagógusképzési szakok támogatásával.

A módosítás alapján az állam támogatja a Magyar Katolikus Egyház tulajdonában lévő gyűjtemények, levéltárak, könyvtárak és muzeális intézmények működését. A támogatás mértéke jövőre 1,5 milliárd forint lesz.

Az állam a papképzés céljaira ingyen a Pápai Magyar Egyházi Intézet tulajdonába adja a Római Magyar Akadémia székházául szolgáló Falconieri-palota - az intézet által jelenleg is használt - helyiségeit.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
EGYHÁZ