Eljárást indított ismeretlen tettes ellen a bosznia-hercegovinai ügyészség szerdán az országtól megvont európai uniós támogatás miatt.

Joost Korte, az Európai Bizottság bővítéssel foglalkozó főigazgatója-helyettese kedden jelentette be Szarajevóban, hogy Brüsszel megvonta a Szarajevónak szánt éves támogatás felét, 45 millió eurót, amiért a balkáni ország vezetése nem tudott megállapodni az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott alkotmánymódosítási javaslat végrehajtásáról, vagyis a Sejdic-Finci-ügyként ismert eset rendezéséről.

A felelősök “ezzel óriási károkat és keserűséget okoztak Bosznia-Hercegovina lakosságának, valamint kivívták a nemzetközi közösség elégedetlenségét” – olvasható az ügyészség közleményében. A közlemény szerint mérhetetlen károk keletkeztek Bosznia-Hercegovina európai integrációja szempontjából is, így ugyanis nem hajthatók végre az előcsatlakozási alapokból (IPA) finanszírozni kívánt projektek.

A boszniai sajtó szerint veszélybe kerültek a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakra vonatkozó, úgynevezett IPA2-ből származó támogatási összegek is, illetve a Sejdic-Finci-ügy rendezetlensége miatt kérdésessé válhat a jövő évi választások sikere.

A sajtó úgy tudja, hogy a szervezett és gazdasági bűnözés, illetve korrupciós ügyek különleges ügyosztályán indult az ügyészségi eljárás, és már folyik a bizonyítékok összegyűjtése.

Az úgynevezett Sejdic-Finci-ügyet egy boszniai roma, illetve egy boszniai zsidó férfi kezdeményezte 2006-ban, amikor azzal fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy országuk alkotmánya másodrendű állampolgárnak minősíti őket. A boszniai alkotmány ugyanis megkülönbözteti a három “államalkotó” népet, a bosnyákot, a horvátot és a szerbet, valamint az “egyéb” népcsoportokat. Ez utóbbiak nem kerülhetnek be a törvényhozásba. A strasbourgi bíróság ítélete Sejdicnek és Fincinek adott igazat, az EU pedig azt várja Bosznia-Hercegovinától, hogy törölje el a diszkriminatív cikkelyt az alaptörvényből.

A Bosznia-hercegovinai Föderációnak, vagyis az ország főleg bosnyákok lakta entitásának öt legnagyobb pártja szerdán újabb tárgyalásokba kezdett az alkotmánymódosítással kapcsolatban.