A héten két külön üléssel zárul az Országgyűlés idei munkája. A képviselők hétfőn a következő napi zárószavazás előtt még módosíthatják a jövő évi költségvetést, emellett további húsz javaslat elfogadásáról is dönthetnek.

A Ház ülésezése az előzetes napirend alapján ezúttal több ponton is eltér a megszokottól. A parlament egy kétnapos ülés helyett két külön ülést tart hétfőn és kedden, ami egyben a téli rendkívüli ülésszakot is jelenti. A képviselőknek így lehetőségük nyílik arra, hogy a zárószavazás előtt még módosítsák a jövő évi költségvetést, majd kedden véglegesítsék azt. Az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések a hét első napján hangozhatnak el, a határozathozatalok azonban szinte kivétel nélkül a keddi ülésnapra csúsznak.

A parlament hétfőn – a 2014-es büdzsé már említett esetleges zárószavazás előtti módosítása mellett – három ellenzéki képviselő büntetéséről határozhat.

Kedden összesen huszonegy indítvány elfogadásáról szavazhatnak a képviselők. A jövő évi költségvetés mellett végleges formát ölthet a kormány pénzintézeti csomagja és új büntetés-végrehajtási törvényjavaslata. Zárószavazás várható még a földtörvény részletszabályairól, de felállíthatják a szocialista rendszer vizsgálatára hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságot és meghatározhatják a Városliget új fejlesztési tervét is.

A választás után felálló, jelenleginél kisebb parlament munkáját szabályozó új házszabály esetében csak a benyújtott módosító indítványokról döntenek. Az Országgyűlés így a jövő év elején fogadhatja el a kormánypárti előterjesztést.