A spanyol eljárásjogi szabályok nem biztosítják a fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló irányelv hatékony érvényesülését. A spanyol bíróságok feladata, hogy a hatáskörük keretei között mindent megtegyenek az irányelvben előírt magas fogyasztóvédelmi szint biztosítása érdekében – áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.
A C-32/12. sz. ügyben hozott ítélet - Soledad Duarte Hueros kontra Autociba SA, Automóviles Citroën España SA
A fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló irányelv akként rendelkezik, hogy az eladó felel a fogyasztóval szemben a fogyasztási cikk átadásának időpontjában meglévő minden hibáért. A fogyasztó először is a fogyasztási cikk szerződésszerű állapotának helyreállítását követelheti. E helyreállítás lehetetlensége esetén másodszor kérheti a vételár leszállítását, vagy elállhat a szerződéstől. Ha azonban az átadott fogyasztási cikk hibája csekély mértékű, a fogyasztó nem állhat el a szerződéstől, hanem kizárólag a szóban forgó fogyasztási cikk vételára megfelelő leszállításának igénylésére vonatkozó jog illeti meg.
2004 júliusában S. Duarte Hueros egy nyitható tetejű gépkocsit vett az Autocibától 14 320 euróért. Mivel esőben a víz a tetőn keresztül beszivárgott a gépkocsi belsejébe, S. Duarte Hueros visszavitte azt az Autocibához. A számos javítási kísérlet sikertelensége miatt S. Duarte Hueros a jármű cseréjét kérte. Miután az Autociba ezt megtagadta, S. Duarte Hueros a Juzgado de Primera Instancia n° 2 de Badajozhoz (2. sz. bajadozi elsőfokú bíróság) fordult a szerződés felbontása, valamint annak érdekében, hogy az Autocibát és a Citroën España SAt – ez utóbbit mint a gépjármű gyártóját – egyetemlegesen kötelezzék a gépjármű vételárának visszafizetésére.
E spanyol bíróság álláspontja szerint a jogvita eredetét képező hiba csekély mértékű, így nem lehet helyt adni az adásvételi szerződés felbontása iránti kérelemnek. Noha S. Duarte Huerosnak joga volt a vételár megfelelő leszállítására, ez a megoldás nem alkalmazható a spanyol eljárási szabályok miatt, mivel erre vonatkozóan a fogyasztó nem terjesztett elő kérelmet. A bíróság ugyanis nem határozhat hivatalból olyan kérelemről, amelyet nem terjesztettek elé (a bírósági határozatok felek kérelmeihez kötöttségének elve). Az erre irányuló kereset egyébiránt egy későbbi eljárásban sem lesz elfogadható, mivel a spanyol jogban a jogerő elve az összes olyan igényre kiterjed, amelyet valamely korábbi eljárásban érvényesíteni lehetett volna.
Ezért a spanyol bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ez a spanyol eljárásjogi szabály összeegyeztethetőe a fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló irányelvvel.
Ítéletében a Bíróság elöljáróban emlékeztet arra, hogy irányelv célja a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása. Az irányelv arra szorítkozik, hogy a tagállamok számára előírja, hogy fogadják el az ahhoz szükséges rendelkezéseket, hogy a fogyasztó hatékonyan gyakorolhassa a jogait, ám nem tartalmaz információkat azon tagállami belső jogi mechanizmusokat illetően, amelyek lehetővé teszik e jogok bíróság előtti érvényesítését. E szabályok nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.
E tekintetben a Bíróság megállapítja: a spanyol eljárási rendszerben, ha a jogvitában eljáró nemzeti bíróság azt állapítja meg, hogy e fogyasztási cikk hibája valójában csekély mértékű, akkor az a fogyasztó, aki a bíróságtól kizárólag a fogyasztási cikkre vonatkozó adásvételi szerződés felbontását kérelmezi, végleg elveszíti az e fogyasztási cikk vételárának megfelelő leszállítására vonatkozó jog érvényesítésének lehetőségét. Ez alól egyedül az az eset a kivétel, amikor a fogyasztó másodlagosan vételárleszállítás iránti kérelmet nyújtott be. Ezt a feltevést azonban rendkívül valószínűtlennek kell tekinteni. Fennáll ugyanis az a nem elhanyagolható kockázat, hogy az érintett fogyasztó nem nyújt be másodlagos kérelmet – amely végeredményben a főkérelemnél alacsonyabb fokú védelem elérésére irányul – akár azért, mert különösen merev az a kötelezettség, hogy azt a főkérelemmel egyidejűleg kell előterjeszteni, akár azért, mert a fogyasztó nem ismeri vagy nem ismeri fel a jogai terjedelmét.
A Bíróság álláspontja szerint az ilyen eljárásjogi rendszer, amennyiben nem teszi lehetővé a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból elismerje a fogyasztónak a fogyasztási cikk vételárának leszállítására vonatkozó jogát – jóllehet az utóbbi sem az eredeti kérelmének megváltoztatására, sem pedig erre vonatkozóan új kereset előterjesztésére nem jogosult – sértheti az uniós jogalkotó által megteremteni szándékozott fogyasztóvédelem hatékonyságát. A spanyol rendszer ugyanis lényegében arra kötelezi a fogyasztót, hogy az előre találja ki a fogyasztási cikk hibájának jogi minősítésére vonatkozó – végleges jelleggel az illetékes bíróság által lefolytatandó – elemzés eredményét. Márpedig e tény teljesen esetleges jellegűvé teszi a fogyasztó számára az irányelvben nyújtott védelmet. Ez még inkább így van, ha az ilyen elemzés különösen összetettnek bizonyul, és ha így a minősítés döntő mértékben a jogvitában eljáró bíróság által lefolytatott vizsgálattól függ.
Ezért a Bíróság megállapítja, hogy az alapügyben szóban forgó spanyol szabályozás nem tűnik összeegyeztethetőnek a tényleges érvényesülés elvével, mivel rendkívül nehézzé, sőt lehetetlenné teszi, hogy a fogyasztók által azon okból kezdeményezett bírósági eljárások során, hogy az átadott fogyasztási cikk nem felel meg az adásvételi szerződésnek, érvényesüljön azon védelem, amelyben a fogyasztókat az irányelv részesíteni kívánja.
A Bíróság kimondja: a spanyol bíróságnak a hatásköre keretei között, a belső jog egészére tekintettel és a belső jog által elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy biztosítsa az irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával – a magas fogyasztóvédelmi szint biztosításával – összhangban álló eredményre jusson.
