Írországban kegyelmet is kérhet Francis Ciarán Tobin - Az ír gázoló január 17-én elhagyhatja Magyarországot

2014.01.15. Jogi Fórum / MTI

Írországban kegyelmet is kérhet Francis Ciarán Tobin, aki a héten kezdte meg börtönbüntetésének letöltését Magyarországon. Erről a közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt szerda reggel.

A következő napokban az ír legfelsőbb bíróság dönt arról, hogy Francis Ciarán Tobinnak mennyit kell még letöltenie büntetéséből. Az ír gázoló hazájában kegyelmet is kérhet, és hogy ezt megkapja-e, arról az ír köztársasági elnöknek kell döntenie - mondta Navracsics Tibor.

Francis Ciarán Tobin a rá kiszabott 36 hónapos büntetésből 7 hónapot már előzetes fogva tartásban letöltött egy ír börtönben, így 29 hónapja van még hátra. Az ír legfelsőbb bíróság a napokban dönt majd arról, hogy pontosan hány hónapot kell még börtönben töltenie.

"Minden államfőnek joga, hogy kegyelmet adjon". Így ha Tobin kegyelmi kérvény nyújt be Írországban, azt az ír köztársasági elnök bírálja el - mondta Navracsics Tibor.

A miniszter arra is kitért, hogy kezdettől fogva, amióta az ügyet átvette, a célja az volt, hogy az igazság valamilyen módon érvényesüljön. A család jogi képviselőjével folyamatosan egyeztetett. Navracsics Tibor elmondása szerint a család megnyugtatónak véli az ügy rendezését.

Az ír gázolót pénteken az Interpol munkatársai viszik át Dublinba, ahol a helyi hatóságok szállítják el egy ír börtönbe.

Francis Ciarán Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt egy ötéves és egy kétéves kisgyermeket. Miután kiküldetése lejárt, 2000 novemberében távozott Magyarországról. Két évvel később, távollétében, Magyarországon háromévi szabadságvesztésre ítélték. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy a vádlott legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható feltételesen szabadon.

Francis Ciarán Tobin 2011 novemberében őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi szabadlábra helyezését. Navracsics Tibor március végén jelentette be, hogy Francis Ciarán Tobin kész letölteni büntetését, azt kérve, Budapest garantálja, kérelme esetén Írországban folytathatja Magyarországon megkezdett büntetése letöltését.

Az ír férfi múlt év szeptember 30-áig nyilatkozhatott arról, elfogadja-e a Magyarország által nyújtott garanciát: ha megkezdi büntetését Magyarországon, a lehető legrövidebb időn belül elbírálják kérelmét, hogy hazájában folytathassa büntetése letöltését. Ezt a nyilatkozattételi határidőt hosszabbították meg azóta többször.

Francis Ciarán Tobin hétfőn érkezett Magyarországra, a Liszt Ferenc-repülőtéren a kora esti órákban őrizetbe vették, és megkezdte fogházbüntetésének letöltését egy budapesti büntetés-végrehajtási intézetben.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba kedd délelőtt érkezett meg az a jegyzőkönyv, amelyet Francis Ciarán Tobin meghallgatása alatt készítettek a büntetés-végrehajtási intézetben. Ebben az elítélt kérte, hogy büntetését Írországban tölthesse le és adják át az ír hatóságoknak. Navracsics Tibor ezt engedélyezte.

A korábbi megállapodás alapján Francis Ciarán Tobin január 17-én elhagyhatja Magyarországot, hogy hazájában folytassa büntetésének letöltését.

Kapcsolódó cikk:

A sajtó erejével - Megkezdi büntetését Magyarországon az ír gázoló - Francis Ciarán Tobin 14 éve Leányfaun két gyermeket gázolt halálra

 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
TOBIN-ÜGY