Több milliárd forintos áfacsalást tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy cukor- és étolaj-keresked.elmi cégcsoportnál – közölte a NAV pénteken

A céghálózat felgöngyölítése jelenleg is zajlik. Az eddigi adatok szerint az értékesítési láncban résztvevő társaságok összesen több mint 50 millió kilogramm kristálycukrot és 3 millió liter étolajat hoztak be az országba, melynek értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Az adóellenőrök megállapítása szerint a bevallani és megfizetni elmulasztott áfa összességében elérheti a 3,5 milliárd forintot. A cégcsoport üzleti kapcsolatainak felgöngyölítése, partnereinek feltérképezése után további hatósági intézkedések várhatók – tették hozzá.

A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében a NAV eddig összesen 337 millió forintot és 17 700 eurót zárolt, valamint öt ingatlant és hat tehergépjárművet foglalt le. Mindeközben a szlovák adóhatóság a maga illetékességi területén vizsgálódott és tárta fel a hálózat szlovák ágát.

A cégcsoport egyik tagjánál még 2013 márciusában indított adóellenőrzést a NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága. Az ismert cukormárkát forgalmazó nagykereskedelmi társaság Szlovákiából több milliárd forint értékű cukrot és étolajat hozott be az országba, a szomszédos országból érkező információk, és a NAV saját informatikai rendszerének adatai azt mutatták, hogy a cég a közösségen belüli termékbeszerzését nem vallotta be.

A NAV országos akció keretében ellenőrizte a Szlovákia felől érkező kamionokat, célzottan figyelve a társaság közúti áruforgalmát. Egy közbeiktatott raktárban előkerültek a társaság működésére és kapcsolataira vonatkozó dokumentumok, amelyekből egy mesterségesen létrehozott céghálózat képe rajzolódott ki a revizorok számára. Kiderült, hogy az elsőként vizsgált társaság egy szlovákiai cégtől összesen 12 milliárd forint értékben vásárolt kristálycukrot és étolajat, amelyet két adóminimalizáló magyar vállalkozás közbeiktatásával négy kiskereskedelmi áruházláncnak értékesített.

A kimenő számlákat tételesen követve az adóellenőrök az érintett kiskereskedelmi áruházláncoknál is folytatták a vizsgálódást és ellenőrizték a számlákon rögzített gazdasági események valóságtartalmát. Felfigyeltek arra, hogy a cukorkereskedelmi cégcsoportnak még vannak fennálló követelései az áruházakkal szemben, mivel azok általában 60-90 napos fizetési határidővel egyenlítik ki beszállítóik számláit. A NAV ezen követeléseket haladéktalanul ideiglenes biztosítási intézkedés alá vonta, a leszállított áruk ellenértékét lefoglalta.

Az egyik cég az adóellenőrzés megkezdését követően egy osztrák pénzintézetnél nyitott bankszámlát, melynek zárolása érdekében a NAV soron kívül megkereste az osztrák adóhatóságot. A céghálózat egy másik tagja pedig úgy akarta elkerülni követeléseinek lefoglalását, hogy a már leszállított cukor ellenértékét felszólításra sem volt hajlandó leszámlázni a kiskereskedelmi áruháznak. Az áruház végül önszámlát állított ki és annak teljes összegét átutalta a NAV végrehajtói letéti számlájára.