A magyar termőföld védelmében - Összegez a zsebszerződésekkel foglalkozó tárcaközi bizottság

2014.01.22. Jogi Fórum / MTI

Összegző ülést tart a hónap végén a zsebszerződésekkel foglalkozó tárcaközi bizottság - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A zsebszerződésekkel foglalkozó tárcaközi bizottság január 29-én, a sajtó nyilvánossága előtt - Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának vezetésével - összegzi az elmúlt két évben, e területen végzett munkát és annak eredményeit.

A testület a zsebszerződésekkel szembeni fellépés jogi, közgazdasági és adminisztratív eszközeinek hatékony alkalmazásának kidolgozására alakult. A bizottság célja: a külföldiek termőföldtulajdon-szerzésének megakadályozása.

Az első Orbán-kabinet 2001-ben intézkedéseket hozott a zsebszerződések kiszűrésére és felszámolására. A második Orbán-kormány szigorította az új Büntető Törvénykönyvet. "Az új szabályozás a termőföld jogellenes megszerzésének tényállása révén az érintettek számára súlyos, akár 5 évig terjedő szabadságvesztést irányoz elő. Sőt, titkosszolgálati eszközök alkalmazhatóságát is megalapozza a nyomozás során" - áll a közleményben.

Az önkéntes feltárás ugyanakkor lehetővé teszi a büntetés korlátlan enyhíthetőségét. Ebbe az irányba hat az Országgyűlés zárószavazására váró indítvány is, ismertebb nevén az úgynevezett "zsebszerződéses törvényjavaslat", amely a termőföld állam javára történő bírósági megítélését is lehetővé teszi.

A zsebszerződésekkel szemben Magyarország új földforgalmi törvénye is védelmet nyújt. A hatósági engedélyezési rendszer, a helyi földbizottságok kontrollja és a termőföld-adásvételre vonatkozó rendkívül szigorú alaki szabályok azonban megakadályozzák a spekulatív célú földmozgásokat. Ez érvényes mind a bel-, mind a külföldi állampolgárokra.

A kormányt - elsősorban osztrák részről - számos támadás érte az új földtörvénnyel kapcsolatban. Egyben leszögezik: a szaktárca az erős diplomáciai nyomás ellenére mindenkor kiáll a magyar földművesek érdekeiért, és a magyar termőföld magyar kézben tartására törekszik, miközben a kormány továbbra is nyitott az észrevételek megtárgyalására.

Ennek jegyében a tárca képviseletében Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára január 23-án Johannes Leibetsederrel, a Budapesti Osztrák Nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével tárgyal.

 

  • kapcsolódó anyagok
AGRÁRIUM
JOGALKOTÁS
FÖLDTÖRVÉNY