Oroszi László, az úgynevezett “irányítósávos futballcipő” váli feltalálója január 30-án jogerősen pert nyert az adidas sportszergyártó cég ellen – írja a Fejér Megyei Hírlap online kiadása.

A honlap beszámolója szerint a szabadalom-bitorlás tárgyában lefolytatott perben a feltaláló 12 éve próbálta bizonyítani az igazát, a mostani ítéletet követően pedig kártérítési per következik.

A feol.hu a cikkben arról ír, hogy Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint az adidas a Precision és a Mania fantázianevű futballcipői esetében elbitorolta a feltaláló szabadalmi jogait. Az írás szerint az ítélet kihirdetése után a felek abban állapodtak meg, hogy peren kívül próbálnak megegyezni egymással, ez azonban nem történt meg.

Oroszi László azt mondta, az elmúlt 12 év pereskedése majdnem tönkretette “feltalálói tevékenységét”, miközben az adidas “hihetetlen nagy összeggel gazdagodott.” A per ideje alatt Oroszi szerint az adidas “a kivéreztetésre spekulált.”

A feltaláló azt állította, az adidas ebben az ügyben visszaélt erőfölényével és befolyásával, a “védett magyar szellemi terméket teljesen kifejlesztett állapotában eltulajdonította”, és ezzel a magyar labdarúgásnak is ártott.

Oroszi már 2012-ben is pert nyert. Akkor a bíróság kimondta az irányítósávos sportcipő újszerűségét, s hogy annak megalkotása az ő feltalálói tevékenységén alapult.

A szakember 1995-96-ban fejlesztette ki futballcipőjét, melynek újdonsága az orr-rész keménygumiból készített sűrű bordázata, az irányítósávok voltak, amelyek javítanak a találati pontosságon, segítik a játékost a labda jobb irányításában. A cég akkori fejlesztési igazgatója két társával megnézte a mintadarabokat, kértek belőle példányokat is, majd 2000-2001 körül az adidas piacra dobta a Predator Precision, majd a Predator Mania irányítósávos cipőt.