Átszámítva mintegy 930 ezer forintnak megfelelő kártérítés és körülbelül 340 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte első fokon a magyar államot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egy autófeltöréssel vádolt férfi által indított ügyben.

A panaszos, Nagy Gábor 2010 decemberében került előzetes letartóztatásba, a vád szerint három autót tört fel. 2011 áprilisának elején engedték szabadon, ám fogva tartása és annak meghosszabbítása elleni fellebbezését mindaddig elutasították a hatóságok.

Nagy azzal fordult a strasbourgi bírósághoz, hogy fogva tartása indokolatlanul hosszú volt, és annak meghosszabbítása sem volt indokolt, mert a bíróság szerinte nem tudta igazolni annak szükségességét. Nagy Gábor azt is sérelmezte, hogy első meghallgatásakor nem volt jelen az ügyvédje. A panaszos szerint a magyar hatóságok eljárása két ponton is sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amely előírja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét ésszerű időn belül tárgyalja a bíróság, és arra várva ok nélkül ne tartsák fogva, valamint, hogy a bíróság gyorsan döntést hozzon arról, hogy az illető fogva tartása jogszerű-e.

A strasbourgi bírák szerint a magyar hatóságok az egyezmény mindkét előírását megsértették, ezért 3000 euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 1100 euró perköltség megítéléséről döntöttek.

A bíróság döntése egyelőre nem jogerős, az ellen bármelyik fél fellebbezhet az úgynevezett Nagykamarához.

Ha a panaszos és magyar állam is közli, hogy nem fellebbez, vagy a fellebbezést elutasítja a bíróság, az ítélet automatikusan véglegessé és végrehajtandóvá válik.