A mosolyhoz, a szeretethez, a sportoláshoz, a jövőhöz, a védelemhez való jogokat jelenítették meg többek között azok a fiatalok, akik az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) rajzpályázatára küldték be munkáikat. A verseny díjátadóját pénteken tartották az Országházban.

“A gyerek első joga, hogy gyerek lehessen, hogy ne kelljen olyan helyzetekbe kerülnie, amelyet egy felnőttnek is nehéz elviselnie” – emelte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen. A miniszter az ünnepségen beszélt a kormány gyerekeket és családokat segítő intézkedéseiről is.

Szalayné Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos helyettese hangsúlyozta: fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek jogaikkal, kifejlődjön jog- és érdekérvényesítő képességük, hogy azt felnőve a kellő helyen és helyzetben tudják használni.

Hozzátette, sok rajz esetében nagy szomorúság volt látni a valóságot, amely kijózanító tényként hatott a zsűrire.

Novák Krisztina, az OBDK főigazgatója elmondta, hogy a gyermekek jogainak világnapja alkalmából november 20-án meghirdetett kiírásra számtalan nagyon megindító alkotás érkezett, így a tervezettnél több csoportban hirdettek nyertest, valamint számos különdíjat is osztottak.

 

A versenyt 6-18 évesek számára hirdették meg, a kiírásra összesen több mint 200 pályamű érkezett be. A 6-8 évesek között Molnár Mária Alexandra, a 9-11 évesek kategóriájában Zsákai Ibolya Marianna, a 12-15 évesek között Gergely Rózsa, míg a 16-18 évesek csoportjában Vajgel Alexandra győzött.

Az elbírálás szempontjai között figyelembe vették, hogy a mű mennyire kapcsolódik a gyermekjogokoz, mennyire sikerült ezeket megjeleníteni és mennyire tudta az alkotó a témát kreatívan ábrázolni. Egyes rajzokban megjelent a testi, lelki bántalmazás és a szeretetéhség is. Az elkészült alkotásokat az OBDK honlapján lehet megtekinteni.