Összesen 106 év börtönre ítélte a belgrádi felsőbíróság háborús bűnöket vizsgáló osztálya a Sakálok nevű szerb félkatonai alakulat kilenc tagját kedden – közölte az ügyet vizsgáló bíró, Snezana Nikolic Garotic.

Az ügyészség azzal vádolta a férfiakat, hogy 1999-ben a koszovói konfliktus idején több mint 120 albán civilt gyilkoltak meg. A legenyhébb kiszabott ítélet 2 év, hárman azonban a maximális, 20 éves büntetést kapták. Két személyt felmentett a bíróság.

A hivatalos közlemény szerint a kilenc elítélt a bűncselekményeket különleges kegyetlenséggel követte el. A legfiatalabb áldozatuk 19, a legidősebb pedig 87 éves volt.

A vádiratban az is olvasható, hogy az 1999 áprilisában és májusában elkövetett bűncselekményeknek semmilyen katonai célja nem volt. Az ítélethirdetéskor pedig az is elhangzott, hogy a támadásokat az albán lakosság elűzése érdekében hajtották végre.

A koszovói albánok gerillahadserege, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg és Slobodan Milosevic jugoszláv elnök biztonsági erői közötti 1998/99-es koszovói konfliktus idején tízezer, főleg albán nemzetiségű ember vesztette életét, további 800 ezret pedig elűztek otthonából. Az összecsapásoknak a NATO beavatkozása vetett véget 1999 tavaszán. Koszovót – Szerbia déli, túlnyomó többségében albánok lakta tartományát – az ENSZ ideiglenes igazgatása alá helyezték. Koszovó végül 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, amelyet Szerbia azóta sem ismer el.