Sikeresnek értékelte a Pécsi Ítélőtábla tavalyi munkáját az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a baranyai megyeszékhelyen hétfőn. Handó Tünde a táblabíróság összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón azt mondta: a Pécsi Ítélőtábla annak ellenére volt képes ledolgozni az ügyhátralékát, hogy működését korábban komoly személyi változások és az is nehezítette, hogy illetékességi területe Baranya, Somogy és Tolna mellett Zala megyével egészült ki.

Az ügyek 90 százaléka hat hónapon belül befejeződik Pécsi Ítélőtáblán, ahol 2013 végén fele annyi ügy maradt folyamatban, mint amennyivel a bíróság az évet kezdte – jegyezte meg.

Az OBH elnöke úgy vélte: a pécsi táblabíróságon a tavalyit megelőző esztendőkben tapasztaltakhoz képest kedvezőbbé vált a bírák munkaterhe, a döntéshozatal gyorsasága jobb az országos átlagnál.

“A folyamatban lévő nem peres polgári ügyek 97 százaléka, a peres polgári ügyek 60 százaléka három hónapon belül érkezett, azaz 3-6 hónapon túli ügyek alig vannak az ítélőtáblán” – közölte.

Handó Tünde rámutatott, hogy különösen jók az eredmények a büntetőügyek tekintetében, melyeknek mindössze 6 százaléka nem fejeződik be fél éven belül, a munka minőségére példaként pedig azt hozta fel, hogy a Kúrián egyetlen felülvizsgálati eljárás sem volt, amelyben az ítélőtábla határozatait hatályon kívül helyezték volna.

Az OBH elnöke szólt arról, hogy a Pécsi Ítélőtábla bírái az ítélkezés mellett kiemelkedően teljesítenek a bírói karnak a Ptk.-hoz és a Btk.-hoz kapcsolódó oktatásban, továbbá olyan szakmai kezdeményezéseik voltak, melyeket a Kúria felhasznált több jogegységi határozat meghozatalához.

Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla és a Magyar Bírói Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, hogy a táblabíróság “szerencsésen túlélte” a nyugdíjazások miatt szükségessé vált személyzeti változásokat.

Az ítélőtábla a negatív jóslatokkal ellentétben tavaly a polgári és a büntető ügyszakban egyaránt időszerű ítélkezést folytatott, költségvetése pedig kiegyensúlyozott volt – fűzte hozzá.

Trappné Kiszely Rita, az Országos Bírói Tanács elnöke a kor követelményeinek megfelelő új bírói etikai kódex megalkotásával kapcsolatban elmondta: a tanács a legutóbbi ülésén határozatot hozott a kódex készítésének módjáról, az ütemtervet egy konzultációs testület dolgozza ki. Megjegyezte, hogy a kódex megalkotásához kikérik a bírói kar tagjainak véleményét is.