Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Ügyvédi irodát nyit a volt német államfő - Christian Wulffot a hannoveri bíróság felmentette a korrupciós vádak alól

2014.03. 3. Jogi Fórum / MTI

Önálló ügyvédként folytatja pályafutását Christian Wulff volt német államfő, miután felmentették a korrupció vádja alól.

Christian Wulff pénteken megerősítette a sajtóértesüléseket, amelyek szerint március elején ügyvédi irodát nyit Hamburgban. Hozzátette, hogy szülővárosában, Osnabrückben ismét aktív tagja lesz a konzervatív CDU helyi alapszervezetének. A politikus az ellene indított büntetőper idejére felfüggesztette párttagságát.

A Spiegel Online hírportál pénteken azt írta, hogy Wulff az ügyvédi iroda megnyitása után egyhetes látogatást tesz Törökországban, ahol a tervek szerint megbeszélést folytat majd Abdullah Gül államfővel is. A Focus című hírmagazin szerint Wulff az eredeti szakmájához visszatérve gazdasági jogi ügyekkel kíván foglalkozni, törökországi és arab országokban működő vállalatok németországi képviseletét vállalja.

Christian Wulff széles körben tisztelt személyiség a muzulmán világban. Alsó-szászországi kormányfőként ő volt az első tartományi miniszterelnök, akinek kabinetjében dolgozott török származású miniszter, szövetségi elnöki programjának középpontjába pedig a bevándorlók társadalmi integrációjának ügyét helyezte. Híres a Németország újraegyesítésének 20. évfordulóján, 2010-ben mondott beszéde, amelyben hangsúlyozta, hogy az iszlám a német kultúra része.

A németországi török közösségeket összefogó szervezet (TGD) külön üdvözölte, hogy a hannoveri bíróság felmentette a volt államfőt. "Mindig is hittem az ártatlanságában" - nyilatkozott a Die Weltnek Kenan Kolat, a nagyjából 3 milliós kisebbség legfőbb szervezetének vezetője. "Sok török úgy érzi, hogy továbbra is ő a mi államfőnk" - tette hozzá TGD elnöke.

A török-német ipari és kereskedelmi kamara Christian Wulff szakmai terveit üdvözölte. A volt államfő nagyban hozzájárulhat a kétoldalú kapcsolatok erősítéséhez - emelte ki Sebastian Sönksen, a kamara vezetője.

Christian Wulffot jogtalan előny elfogadásával vádolta meg a hannoveri ügyészség, az ügy másik szereplőjét, Daniel Groenewold filmproducert pedig jogtalan előny nyújtásával. A vádhatóság szerint a producer 2008-ban kifizetett egy 719,40 eurós szállodai számlát a politikus helyett, aki cserébe alsó-szászországi miniszterelnökeként segített támogatást szerezni a Siemenstől egy filmhez. Az ügyészség megítélése szerint ez korrupció, a bíróság viszont nem találta bizonyítottnak, hogy bűncselekmény történt.

A csütörtökön véget ért per előzménye, hogy a Bild című lap 2011 decemberében Christian Wulff gazdag vállalkozókhoz fűződő ellentmondásos kapcsolatairól közölt cikkeket. Az ügyészség az írások alapján kezdett vizsgálódni, de végül csak a 2008-as müncheni Oktoberfesten tett látogatás költségeinek részleges átvállalásával kapcsolatban találta megalapozottnak a korrupciós bűncselekmény gyanúját.

Christian Wulff 2012 februárjában mondott le az államfői tisztségről, miután az ügyészség mentelmi joga felfüggesztését kérte a törvényhozástól. Az 54 éves konzervatív politikus a háború utáni Németország tizedik szövetségi elnöke. Ő látta el a tisztséget a legrövidebb ideig, összesen 598 napig.

  • kapcsolódó anyagok
ÜGYVÉDSÉG
NÉMETORSZÁG