További szakértői szintű egyeztetést tartott szükségesnek az EU igazságügyi miniszteri tanácsa kedden Brüsszelben az asztalon lévő adatvédelmi jogszabály vitájában. Ezzel végkép irreálissá vált Viviane Reding azon reménye, hogy a júniusi ülésen általános tanácsi megközelítés születhessen, utat nyitva a jogszabály év végéig történő véglegesítéséhez.
„Orientációs jellegűnek” minősítette a keddi brüsszeli vitát a magyar delegációt vezető Navracsics Tibor, igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes, aki szerint igazából csak abban volt konszenzus a résztvevők körében, hogy „itt most semmiről sem tudunk még megállapodni”.
Bizottsági részről nagy ambíciókkal készültek az ülésre: Reding januárban szűk körű egyeztetést tartott az idei, egymást követő görög és olasz EU-elnökségek, valamint az EP illetékeseivel, és egyfajta „menetrendet” vázolt fel a tervbe vett adatvédelmi jogszabály idei elfogadására.
A igazságügyi és alapjogi EU-biztos ebben azt szerette volna, ha a mostani igazságügyi EU-tanácsülésen részleges egyetértés alakul ki a tagországok között a csomag néhány eleméről – köztük a decemberben adott formában megbukott egyablakos ügyintézésről intézkedő részről -, majd pedig a júniusi miniszteri ülésen (tehát már az európai választások után) véglegesítenék a tagállamok „általános megközelítését” a csomag egészéről. Júliusban aztán a második féléves olasz elnökség már ez alapján kezdhetné az egyeztetést a Parlament és Bizottság képviselőivel („trialógus”), utat nyitva az előtt, hogy lehetőleg még az év végéig lezárják az egészet.
Navracsics ehhez képest a keddi találkozó után is „egyelőre a jövő ködébe veszőnek” minősítette a jogszabálytervezet körüli viták lehetséges alakulását. Mint elmondásából kitűnt, lényegében ugyanazon problematikus pontok mentén volt ezúttal is egyfajta helybenjárás, mint decemberben, meg sok tekintetben a megelőző hónapokban is. A két legvitatottabb kérdést változatlanul a majdani jogszabály formája – rendelet, vagy irányelv? -, valamint a területi illetékesség meghatározása (az „egyablakos ügyintézés” mibenléte) jelentette.
A keddi ülés után a magyar miniszter megerősítette: az országok többsége változatlanul határozottan berzenkedik a rendeleti forma ellen, mivel attól tartanak, hogy ez 28 ország között csak nagyon súlyos, és alapvetően “lefelé nivelláló” kompromisszumok árán lehetséges, ami tehát végeredményben a már meglévő nemzeti előírások felvizezését eredményezheti. Ez utóbbi érvet Navracsics ezúttal is megismételte, hangoztatva, hogy Magyarország nem kíván engedni magas szintű adatvédelmi rendszeréből, márpedig egy esetleges rendeleti forma éppen egy ilyen irányt vetítene előre. Az is kitűnt, hogy pillanatnyilag a tagországok közül leginkább Lengyelország támogatná csak a rendeleti megoldást, meg persze az ötletgazda Európai Bizottság.
A magyar miniszter ugyanakkor jelezte, hogy elviekben és nem kizárható módon a magyar érvelés esetleg kész lenne megfontolni azt a köztes német megközelítést, amelyik egyfajta szűkített értelmezést adna a rendeleti forma kiterjedésének. E szerint a rendeletek mindenkire kötelező jellege csupán a piaci szereplőknél – így például nagy cégeknél – érvényesülne, míg a közszférában a tágabb értelmezésre módot adó irányelves formát alkalmaznák.
Nem történt elmozdulás az adatvédelmi jogszabály másik kiemelt kérdéskörénél, az úgynevezett egyablakos ügyintézés kapcsán sem. Ez utóbbinak megosztó jelleggel ismét előjött azon adottsága, amit sokan úgy jellemeznek, hogy jelenlegi formájában a rendszer tulajdonképpen nem is egy ablakból állna. Az igazi egyablakosság azt jelentette volna, hogy abban az esetben, ha egy „adatalanynak” (állampolgárnak) problémája van valamely adatkezelő szolgáltatóval, akkor vonatkozó panaszát egyetlen adatvédelmi hatóságnál megtehesse. A jelen formában ez azonban kevéssé életszerű. Szakértők utalnak arra a példára, hogy ha valamely vidéki állampolgárnak gondja támad a Facebook-kal, mert szerinte visszaéltek az általa megadott személyi adataival, akkor az aligha fog Dublinban – a Facebook regisztrált európai székhelyén – angolul eljárást indítani ügye védelmében.
Bizottsági részről mindezt azzal korrigálták, hogy az „adatalanyok” bármely tagországban – így értelemszerűen saját hazájukban is – benyújthatnák panaszukat a helyi adatvédelmi hatóságánál, és annak lenne kötelessége ügyfele érdekében eljárni a szolgáltató székhelye szerinti ország hatóságánál. (A „székhely” a főtevékenység szerinti székhelyet jelenti.) Ezzel viszont az ablaknak már két szárnya volna, ráadásul a dolog további problémákat is felvet.
A módosított javaslat ugyanis azt is előírja, hogy amennyiben az ügyfél nem elégedett az illetékes hatóság válaszával, és/vagy intézkedésével, akkor az utóbbi döntését kizárólag az említett – székhely szerinti – ország bíráságán lehet megtámadni.
Viták forrását jelenti az is, hogy a különböző nemzeti hatóságok közötti jogvita rendezésére megteremtenék az Európai Adatvédelmi Bizottságot. Ennek kapcsán – mint az a kérdés tavaly decemberi nyilvános vitájából is kitűnt – végkép elágaznak az álláspontok, elsősorban a tekintetben, hogy milyen erős jogosítványa legyen e testületnek. A magyar vélemény például egyelőre kategorikus elveti azt az elképzelést, amelyik kizárólagos jogkört biztosítana a szolgáltató fő európai székhelye szerinti hatóságnak.
Összességében, a csomag egészét tekintve, azzal arányosan, ahogy szakértői szinten egyre jobban elmerülnek az egyes részintézkedések lehetséges feltételeiben és következményeibe, szakértők szerint úgy lassul le egyre inkább a folyamat. Brüsszeli források ennek kapcsán megjegyzik, hogy ez távolról sem meglepő: amikor az 1995-ös irányelvet alkották – és ez még az „internet előtti kor” volt! -, akkor 12 tagországok mellett is négy évig tartott a vita. Jelenleg, egy sokkal komplikáltabb, összetettebb világban, a „digitális korban”, huszonnyolc tagállam mellett akarta a Bizottság elérni, hogy az új jogszabály másfél-két év alatt megszülessen.
Gondok az európai ügyész körül is
Navracsics Tibor a keddi ülés után beszámolt arról is, hogy a kiemelt témák között szerepelt a leendő európai ügyészi intézmény pontos működési formájának a meghatározása is. Döntés itt sem született, de a jelek szerint annyi elmozdulás érezhető, hogy a többség láthatóan egyfajta kollégiumi struktúrában tartané kivitelezhetőnek a majdani végső rendszert.
Az Európai Bizottság eredetileg az uniós költségvetéssel, illetve az unós források felhasználásával kapcsolatos ügyek kezelésére javasolta az európai ügyész jogintézményét. Mindmáig nem sikerült azonban mindenki számára megnyugtatóan tisztázni ez utóbbi optimális hatáskörét. A vélemények eltérése láttán tavaly év végén már az sem tűnt lehetetlennek, hogy Brüsszel esetleg felveti a megerősített együttműködés lehetőségét. Ezt azonban – lévén, hogy ilyen eszközhöz csak legvégső esetben, minden más forma kimerítése után szabad nyúlni – a tagországok többsége ma még nem tartja időszerűnek.
A kollégiumi struktúra arra kínálhatna keretet, hogy a nagyobb volumenű csalási ügyekben itt járjanak el, míg a kisebb témákat továbbra a nemzeti ügyészi szervezetek kezelnék. De még ha ilyen alapon esetleges volna is haladás, a dolog akkor is számos aknát rejt még magában. Navracsics Tibor például utalt arra, hogy az európai ügyészi rendszer intézményesülése sok tagországokban – így Magyarországon is – alkotmányos problémát is felvet, illetve alkotkmánymódosítást tehet majd szükségessé. Felmerül például az a kérdés, hogy az ügyészség alkotmányban biztosított függetlensége miként lesz majd összeegyeztethető egy “külső” ügyészi csatornával.
A vita mindenesetre egyelőre e tárgyban is folytatódik.
