Nem indíthat bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség Daniel Chitoiu volt pénzügyminiszter ellen, mivel a román képviselőház kedden szavazattöbbséggel elutasította az igazságügyi minisztérium erre irányuló kérését.

Daniel Chitoiut hatalommal való visszaéléssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja a vádhatóság, egy, a Carpatica Asig Rt. biztosítótársaságot érintő ügyben. A pénzügyminisztérium éléről februárban lemondott politikus az ügyészek szerint olyan embert próbált sürgősségi kormányrendelettel a román pénzügyi felügyelet vezetőtanácsába juttatni, aki hajlandó lett volna szemet hunyni a biztosító működésével kapcsolatos állítólagos rendellenességek fölött.

Ugyanebben az ügyben előzetes letartóztatásba helyezték Dan Radu Rusanut, a román pénzügyi felügyelet azóta lemondott elnökét.

A képviselőházi szavazáson 108 képviselő támogatta, 248 pedig ellenezte Chitoiu kiadását, miután az ügyészség bizonyítékait áttanulmányozó jogi bizottság nem javasolta a bűnvádi eljárás engedélyezését.

A voksolás előtt Chitoiu frissen ellenzékbe vonult liberális párttársai és a többi ellenzéki párt képviselői is azt mondták, nem fogják akadályozni az igazságszolgáltatást, és lehetőséget akarnak biztosítani Chitoiunak arra, hogy bíróság előtt bizonyítsa ártatlanságát. A román hírtelevíziók ezekből a nyilatkozatokból arra következtettek, hogy a szociáldemokraták körüli, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget is magába foglaló új kormánytöbbség döntött úgy, hogy Chitoiu ellen nem indulhat bűnvádi eljárás.

A román igazságszolgáltatás reformját és a korrupció visszaszorítását az ország uniós csatlakozása óta figyelemmel kísérő Európai Bizottság több ízben bírálta a román parlamentet amiatt, hogy rendszeresen megakadályozza a törvényhozói mandátummal is rendelkező volt kormánytagok elleni bűnvádi eljárásokat.