Védett nyaralások, erősödő utasjogok - Az Európai Parlament rábólintott az uniós irányelv kiterjesztésére

2014.03.14. Jogi Fórum / MTI

Azokra is kiterjesztené a fogyasztóvédelmi szabályokat az Európai Parlament, akik nem utazási irodában rendelt komplett csomag megvásárlásával mennek nyaralni, hanem maguk állítják össze saját csomagjukat - derül ki az Európai Parlament (EP) sajtószolgálatának közleményből.

A vonatkozó uniós irányelv értelmében a csődbe ment utazási irodával épp külföldön tartózkodó utasokat haza kell szállítani, ha megoldható, akkor anélkül, hogy a nyaralóknak félbe kellene szakítaniuk az üdülést. Emellett a szolgáltatás megrendelését követően csak meghatározott esetekben lehet árat emelni, például az üzemanyagok árának vagy az adók mértékének változásakor. Ha pedig az áremelés 8 százaléknál nagyobb, akkor az utazónak másik utazást is fel kell ajánlani, vagy vissza kell adni a pénzét, ha kéri. A szabályok értelmében az utazásszervezők a vásárlást követően nem módosíthatják jelentősen a járatok indulási időpontját, emellett pedig gondoskodniuk kell megfelelő szállásról, vagy legfeljebb öt napon át maximum 125 euró értékben állniuk kell az utasok szállodaszámláját, ha elkerülhetetlen és előreláthatatlan okból nem tudnak hazatérni.

A módosítást azzal indokolja az EP, hogy a kilencvenes évekből származó szabályozás nem követte az utazási szokások változását, a jelenlegi szabályok nem vonatkoznak az igény szerint összeállított csomagokra, így a problémával szembesülő utasok jogilag szürke zónában találhatták magukat.

Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő szerint a módosításnak köszönhetően az utazók jogai jelentősen erősödhetnek, és a jövőben nem fordulhat elő, hogy az utazást szervező vállalkozás hibája vagy rendkívüli külső körülmény miatt európai állampolgárok kiszolgáltatottá váljanak külföldön.

Az Európai Unió úgynevezett rendes jogalkotói folyamatában mind az EP-nek, mind a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak rá kell bólintania a javaslatra. Az EP döntését követően a módosításról a strasbourgi uniós parlamentnek még a tanács képviselőivel is meg kell állapodnia. Erről várhatóan a májusi EP-választásokat követően az új összetételű EP kezdhet majd tárgyalásokat a tanáccsal.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
FOGYASZTÓVÉDELEM
EURÓPAI PARLAMENT